Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-01 / 3. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága
/ Dr. Kerékgyártó Imre: Irodalmi nevelésünk válsága 71 a javaslat még azt a kevés stilisztikai ismeretet is száműzi a tantervből, ami eddig a VII. osztályban kapott helyet. Márpedig író kevés tanítványunkból lesz, gondolatainak helyes, világos, szabatos, szép és nyelvileg helyes kifejezését viszont mindegyiknek meg kell tanulnia. Világos tehát, s ezzel megközelítettük az általános irodalomtanítási válság egyik legmélyebb gyökerét, hogy a javaslat legsúlyosabb hibája: merőben irodalmi koncepcióban készült, elsikkadt benne a pedagógia. írói, tehát lényegében felnőtt okoskodással közelítjük meg a 10—14 éves gyermek irodalmi nevelésének problémáját . Elfelejtjük, hogy másképp kell egy felnőttet bevezetni az irodalomtudomány ismeretébe, s ismét másképpen egy gyermekkel megszerettetni az irodalmat, a jellemkovácsolás műhelyét. Elfelejtjük, s ezért csak a végén csodálkozunk, hogy szép elképzeléseink mind visszájára fordultak a megvalósulásban! II. Mindaz, amit a magyarországi irodalmi tantervek problémáiról felvázoltunk, a szocialista neveléstan elméleti kérdéseinek kidolgozatlanságából fakad. Magyarországon, de a hozzáférhető dokumentációs anyagok bizonysága szerint a többi népi demokratikus országban is tudományos intézetek foglalkoznak a pedagógiai kutatásokkal, ezek az intézetek azonban még nem találták meg, s ezért nem dolgozhatták ki az alapvető elméleti kérdéseket. Jellemző pl., hogy a magyar Pedagógiai Tudományos Intézet irodalmi munkatársa az irodalomelméleti fogalmak tanítását választotta kutatási feladatul ahelyett, hogy valóban tudományos apparátussal az irodalmi nevelés átfogó kérdését vizsgálná meg. Nem kisebb problémák tisztázására van ui. szükség, mint pl. az irodalmi olvasmányok hatása a tanulók jellemének alakulására, fejlődésére. Nyilvánvaló, hogy ehhez kísérletre, huzamos tervszerű megfigyelésekre, különböző hatásösszetevők részletes elemzésére van szükség, de meg kell vizsgálni azt is, hogy az élet sokrétű hatásai között milyen intenzitást kell elérnünk, ha azt akarjuk, hogy a tervszerű hatás maradandó nyomokat hagyjon a tanuló alakuló egyéniségében. Választ kell kapnunk arra a kérdésre, vajon egy- egy irodalmi mű pillanatnyi hatása milyen erősségű nyomokat hagy hátra. Nem érünk ui. célhoz, ha a tanuló az órán a költemény mély humanista mondanivalójának pillanatnyi hatása alá kerül, esetleg még könnyezik is, az órát követő tízpercben pedig mindenről megfeledkezve gorombáskodik, durván viselkedik osztálytársaival. Kétségtelen tény, ezt a gyakorlat ezer formában igazolja, hogy egyetlen irodalmi szemelvény nevelési értéke sem számítható ki százszázalékosan előre, s legkevésbé állapítható meg merőben a tartalom alapján. Irodalmi tanterveink és tankönyveink legsúlyosabb fogyatékosságát éppen abban kereshetjük, hogy egész irodalmi nevelésünket hipotetikus, feltételezett hatásokra építik. Merőben irodalmi szempontból feltételezhető, hogy a századforduló társadalmának bemutatására Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regénye, vagy Ady antiklerikális riportjai alkalmasak (Egy kis séta, A nagyváradi káptalan tisztessége.). Mihelyt belépünk az osztályba azt tapasztaljuk, hogy a tanulók Noszty Feriben nem a korrupt dzsentri
