Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-02-01 / 2. szám - Orbán Gábor: Tankönyvbírálataink
Dr. Orbán Gábor: Tankönyvbáralataink 57 Edén lemondott. Azt pedig alig lehetne feltételezni, hogy a szlovák: stavme sa! kifejezést fogadjurik-kal fordítják. A fordításhoz szükséges szakismeretet most már mindegyikünk könnyen megszerezheti; bárki könnyen hozzájuthat az olyan könyvhöz vagy jegyzethez, amelyből megtanulhatja, hogyan kell hűen és mégsem szolgai módon, a magyar nyelv szellemiségének megfelelően idegen szöveget magyarra fordítani. Az említett szép sikert részben az akkori bírálók gondos, szakavatott munkájának is köszönhetjük. Ezek a bírálók tudták, mily fontos, milyen felelösséges munkát teljesítenek, tudták, hogy kárba vész a magyar nyelvtani és olvasmányi órák minden igyekezete, ha a többi tankönyv nyelvi sajátságai megcsúfolják mindazt, amit a nyelvtanok szép szabályokba foglaltak, vagy amit a tanulók a hivatott költők és írók műveiből tanulságként kikövetkeztettek. Tudatos és megokolt volt ezeknek a bírálóknak minden szava, írásukból jóakarat sugárzott; szeretet volt szavukban akkor is, ha kemény is ez a szó. Kiadóvállalatunk — igen helyesen — demokratikus alapon minél több gyakorlati embert be akar vonni a tankönyvteremtés munkájába. Ezt abban a reményben teszi, hogy ott a szélesebb rétegekben is megvannak azok a feltételek, melyek a tankönyvteremtéshez szükségesek. Az eddigi tapasztalatok — sajnos — sokszor nem igazolták ennek a feltevésnek a helyességét. Volt olyan „szerző” is, aki szóról szóra lemásolta egy idegen országnak a tankönyvét, s ezt a saját neve alatt benyújtotta (ilyen fordító is akadt). Szerencsétlenségére rájöttek a hamisságra, s a szerzőnek újra, önállóan kellett volna feladatával megbirkóznia, mivel azonban erre képtelen volt, a szerkesztőbizottságnak sokkal több gondja volt a munka világrahozatalá- val, mintha ő maga írta volna meg az egész munkát. Egy másik szerző ugyan maga készítette el kéziratát, de oly silányan, hogy nem lehetett vele a nyilvánosság elé lépni. Mindez azt mutatja, hogy az illetőkből hiányzott a szocialista felelősség tudata; olyan dologra vállalkoztak, amelyre teljesen alkalmatlanok, s ezzel nem használtak a szocialista építés munkájának, hanem megakasztották, gátolták a fejlődést, másoktól pedig a jobb ügyre felhasználható időnek jókora mennyiségét is elrabolták. A szerkesztés és a fordítás nem közönséges, hétköznapi munka. Magunkon tapasztalhattuk, hogy egy levél megírása is milyen gondosságot kíván meg tőlünk, a tankönyv egy-egy szakaszának megírása, néhány gondolatunknak szabatos, könnyen érthető és magyaros megfogalmazása bizony sok fejtörést okoz az embernek. A szerkesztés is. a bírálat is fontos, közhasznú munka, a szerkesztés azonban a nehezebb és fontosabb feladat. Könnyebb az újonnan épült ház szépségeit, gyakorlati értékeit vagy esetleges hiányait megállapítani, mint megtervezni és létrehozni a házat. A tárgyilagos bírálónak ezt értékelnie kell. Sajnos, egyes bírálók olimpuszi istennek képzelik magukat, és a közönséges halandóknak szánt szavuk csak dörgés és villámlás. Az ilyen bírálókra nincs szüksége tankönyvirodalmunknak. A szerző és a kiadóvállalat nem köteles figyelembe venni a bírálatnak azokat a kívánságait, melyek nincsenek kellőképpen megokolva és ellenkeznek meggyőződésükkel. Láttam olyan bírálatot is, amely több mint 400
