Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1957-12-01 / 10. szám - Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon

294

Az anyanyelvi oktatás módszertana Magyarországon

következménye, hogy irodalomtanításunk kezdeti éveit a végletek közötti ingadozások jellemzik. Az erőszakolt átpolitizálást az apolitikusság, a vulgáris tartalomszemléletet a formalizmus váltotta fel, majd végeredményként az a sematizmus alakult ki, amely az egész irodalmat néhány elvi tétel illusztrálásának rendelte alá. Az 1952 elején megtartott irodalomtanítási konferencián Jóboru Magda elemezte irodalomtanításunk hibáit és feladatait. Az új módszerekért folytatott küzdelem végeredményben ezzel a konferenciával indult meg. Ebben az évben vált egyébként is ismeretessé a magyar pedagógusok előtt Golübkov Az irodalomtanítás módszertana c. munkája, amely a továbbképzés közvetítésével igen erős hatást gyakorolt irodalomtanításunk módszertanának további alakulására.

Irodalomtanításunk módszertana előtt 1950 után kettős feladat állott. Egyik részről ki kellett egészíteni, a marxista irodalomszemlélet eredményeinek ismertetésével korszerűvé kellett tenni a pedagógusok esztétikai, irodalmi ismereteit. Kétségtelen volt ugyanis, hogy a tanítás hibái gyakran épp abból fakadtak, hogy a tanárok nem ismerték a marxista irodalomtudományt, s ezért frázisos tanítással pótolták hiányukat. Sokszor előfordult, hogy az írót régi tanulmányaik alapján pozitivista vagy éppen szellemtörténeti felfogásban értékelték, majd erőszakos aktualizálással igyekeztek tanításuknak marxista színezetet adni. (így lettek pl. Arany Fülemiléjének parasztjai kulákokká). Ennek a hiányosságnak a leküzdésére a továbbképzés tudománynépszerűsítő kiadványokban tette hozzáférhetővé a pedagógusok számára az irodalomtudomány legújabb eredményeit (Nagy magyar költők SZNK, Szerk: Lengyel Dénes.). Másrészről az irodalmi óra vezetésével és azon belül a szépirodalmi alkotások elemzéséhez kellett segítséget nyújtani. Különösen fontos volt a verselemzés problémája, Golubkov ugyanis az orosz irodalom jellegzetességének megfelelően elsősorban a széppróza feldolgozásával foglalkozott, a magyar irodalom legkiválóbb alkotásai, s főképp tankönyveink szemelvényanyaga viszont jórészt versek, mégpedig lírai költemények voltak. A verselemzés módszerét Kanizsai Nagy Antal dolgozta ki először, majd a Köznevelés, 1953-tól 1956-ig pedig az Irodalomtanítás c. folyóiratban (szerk.: Lengyel Dénes) részben ő, részben Vargha Balázs és Lengyel Dénes tették közzé különböző, az általános iskolai tananyagban szereplő versek elemzését. Lengyel Dénes a hazai tapasztalatok elemző összegezésével megírta Az irodalmi művek elemzése c. művet is, amelyben rögzíti a verselemzés átlagos menetét, gyakorlati példákat ad különböző költemények elemzésére.

1957 elején az új irodalmi tanterv készítése széleskörű vitát keltett a gyakorló pedagógusok és a módszertani szakemberek körében. A vita elsősorban a nevelés eredményeinek és hiányosságainak nézőpontjából teszi vizsgálat tárgyává irodalomtanításunk kérdéseit. A vitatkozók elismerik a módszertan eddigi eredményeit, kifogásolják azonban, s a hibák forrását is abban jelölik meg, hogy mind az anyag kiválogatásában, mind a tanítás módszereiben megfeledkeztek az általános iskola sajátosságairól: a tanulók életkoráról, az iskola általános jellegéről és az irodalmi nevelésnek a középiskoláktól eltérő feladatairól.

Általános iskoláinkban egyébként mind a mai napig az 1950-ben kiadott irodalmi olvasókönyvek vannak használatban. Az 1957/58-as tanévre egye-