Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-01-01 / 1. szám - Rácz Olivér: Suhog a pálca (Michael Croft könyvének margójára) / Könyvszemle
lók iskolánkívüli magatartása távolról sem kielégítő. Egyszersmind azonban azt is be kell vallanunk, hogy ezeknek a hiányoknak a számos és gyakran döntő befolyású külső tényezőn — otthoni környezet hatása, dolgozó anyák, utcai hatások stb. — kívül, gyakran mi magunk, pedagógusok is passzív okozói vagyunk. És elsősorban ez az a pont, amelyen nekünk, Komenský örököseinek is foglalkoznunk kell Croft könyvével. Előre kell bocsátanunk, hogy Croft könyve egy olyan iskolába vezet bennünket, amelyet a mi pedagógiánk már ötven évvel ezelőtt is csak hát- borzongató emlékezésekből ismert, — amelyhez hasonlóval legfeljebb Dickens regényeiben találkozhatunk, és amelyről maga a szerző is így ír: „A Worell a képzelet szülötte. A valóságban nem minden iskolában olyan a helyzet, amint lefestettem, bizonyos körzetekben azonban annyira jellemző ez a kép, hogy igazolja, amit megírtam.” Bizonyos körzetekben, — írja Croft, amiből nem nehéz kitalálni, hogy melyek azok a bizonyos körzetek. Természetesen a városperemek, a proletárnegyedek, munkásnegyedek, sőt gyakran a bűnöző negyedek iskoláiról van szó. Olyan iskolákról, amelyeknek növendékei már iskolába lépésük első napján előre elrendelten homlokukon hordják jövendő foglalkozásuk, társadalmi helyzetük bélyegét: a munkásság elesettjei, apacs-tanyák törzslakói, a jövő prostituáltjai, zsebmetszői, csatorna-lakói kerülnek ki belőlük. Osztályon kívül álló emberek lesznek: százalék-töredékek kerülnek majd soraikból a proletariátus kötelékébe, a többi nem: hiányzik belőlük a szükséges dac, lázadás, keménység, — életlehetőségük egyetlen megoldása és útja a bűnözés, amely már iskolás korukban egyetlen fegyverük, menedékük, életformájuk. Számunkra mégis fontos tanulságok forrása ez a könyv, ez az iskola. A benne szereplő tanárok, tanulók egyaránt Dickens-alakok: úgy élnek,, sodródnak, ütődnek, mint Cooperfield Dávid, vagy Twist Olivér és kortásaik, pontosan úgy cselekszenek, éheznek, beszélnek, mint amazok, legfeljebb szókincsük változott kevéssé, de az is csak a technika fejlődésének megfelelő fokon. Csak éppen egy valami hiányzik a szereplőkből: a dickensi etika, a dickensi jóság, — nyersebben szólva: hiányzik belőlük a romantika. Az élet realitás, — és Croft könyvében nem jelennek meg végszóra a ne- messzívű jótevők, hogy pirospozsgássá varázsolják a tüdövésztől beesett arcokat és letöröljék a homlokokról a bűnt. Az élet realitás — a Croft által vázolt korgó gyomrokkal, tizenhárom esztendős prostituáltakkal, és, nos persze, a legfontosabbal: a nádpálcával egyetemben ... A könyv első fejezete mégis tulajdon alapvető kérdéseink egyik legégetőbbjébe vág bele: a szakképzettség kérdésébe. Megtudjuk, hogy Anglia bizonyos iskoláiban nemcsak hogy nem tanítási alapfeltétel a szükséges szakképzettség, hanem egyszerűen — bocsánat a kifejezésért — a kutya sem törődik vele ... Hogy mégis mi keil, ha nem szakképzettség ? — Mondja el talán Croft könyvének Gubb tanár ura: „Ehhez a munkához itt ugyan nem kell oklevél. Az az igazság, hogy a Worellben jobb, ha nincs oklevele az embernek. Nem kell ide más, csak józan ész. Józan ész és fegyelem!” A felkiáltójel Gubb tanár úr szavai után a nádpálcát jelenti, Gubb tanár úr maga pedig: 28
