Szocialista Nevelés, 1957 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1957-07-01 / 7. szám - Siposs Jenő: Prózai művek előadásának gyakorlása az iskolákban
207 г nak, hogy az írásműben a mondatok és mondatrészek egymáshoz való viszonyát jelöljék, érzékeltessék. Az előadásban ezeket az írásjeleket az előadónak „ki kell hoznia”, érzékeltetnie kell megfelelő hanggal vagy szünettel. És még ezeknek az írásjeleknek az érzékeltetésén felül sok árnyalati lehetősége van a művészi előadásnak. A művészi beszéd törvényei sokszor előtte járnak a „merev” nyelvtani szabályoknak is. Szoktassuk tehát fülünket az árnyalatok finom megkülönböztetéséhez, a hangszínek keveréséhez és az írás-\ jeleket csak irányjelzőknek tekintsük. A művészi műfajoknak „formanyelve” van. A festőművész eszközei: az ecset, toll, ceruza, szén. Anyaga: a papír, vászon és a színek sok-sok, festékből kevert árnyalata. A festőművészet formanyelve: a festmény, a kép. A beszédművész (színész, versmondó, előadó) eszköze: a hang, a szó. Anyaga: a prózai mű vagy vers, formanyelve az előadás, a vers- mondás. Hanggal formáljuk a szót, a beszédet. Értelmi és érzelmi megnyilvánulásaink eszköze a beszéd. Elképzelhető-e tisztán és hibátlanul formált hangzók nélkül a beszéd tisztasága? Elképzelhető-e tiszta, hibátlan beszélökészség nélkül az értelmi-érzelmi közlés művészi foka? Csak ezt válaszolhatjuk: nem. A fenti követelmények gyakorlását lehetővé teszi a hang képzés, a beszélőkészség fejlesztésének kemény és hosz- szadalmas munkája. Nyelvtani ismereteinket (hangtan, szótan, mondattan) egyre tökéletesítenünk, irodalomtörténeti, drámatörténeti ismereteinket egyre gyarapítanunk kell. Nem árt, ha megismerkedünk a lélegzési és artikulálási gyakorlatok fontosságával is. Mindezek együtt jelentik a művészmunkát. Az előadásban ügyeljünk nagyon a szünetek alkalmazására s ne álljunk" meg gépiesen egy-egy mondat végén, gondolva, hogy most szünetet kell tartani. Mindig a műben foglalt mondatok értelme, szerkezete dönti el, hol kell nagyobb szünetet tartanunk. Ne pazaroljuk a hangunkat! Ne higgyük, hogy mélyebb érzelmet csak nagyobb hanggal lehet kifejezd ni. Az őszinte érzelem megnyilatkozása mindig pótolja a nagy hangot, míg a felemelt, nagy hang sohasem pótolja a hiányzó érzelmet. És még egy tanács: ne mi magunk akarjunk érvényesülni annak ürügyén, hogy előadunk, hanem hagyjuk hatni magát a művet, annak mondanivalóját, tehát mi magunk csak az író érzelmeivel azonosulva mutatkozzunk meg. E) Ahhoz, hogy az előadás valóban művészi legyen, mesterségbeli tudás is szükséges. És ezt gyakorlással érjük el. Kellékei: tiszta beszéd, helyes ejtés, egészséges hang. Az előadásnál gyakran fellép az ún. lámpaláz. Ezt le kell küzdeni. Éspedig gyakori szerepléssel nyilvánosság előtt. Ha előadóval gyakorolunk, legyen a teremben mindig egy kis „közönség”, annak fegyelmezett viselkedése hozzásegíti az előadót, hogy kigyógyuljon ebből a kezdeti „betegségből”. Ez lenne hát a prózai művek művészi előadásához a tennivaló, már ami a felkészülést illeti. A munkának szakszerűnek, alaposnak és lelkiismeretesnek kell lennie mind a pedagógus, mint a tanuló részéről. Kettőjük közös munkája hozza meg csupán a kívánt gyümölcsöt: a kiváló, szakképzett és művészi előadó-gárdát. Anyanyelvűnk tanításánál használjuk fel azokat a lehetőségeket, amelyeket az előadásművészet gyakorlása nyújt. Foglalkozzunk e tárggyal tudományosan és gyakorlatilag egyaránt. Ne hagyjuk a tanulókat utat keresni, hanem magunk mutassuk nekik az utat: így, ilyen módszerrel és készüléssel előbbre jutsz. Tanuljanak sokat pedagógusaink, hogy eredményesebben taníthassanak, hogy minél többet adhassanak diákjainknak. A cél nemes: megtanítani tanulóinkat szépen beszélni, művészien előadni. Ezzel segítik majd nemcsak a tanulót, hanem a magyar nyelv tanításának fejlesztését is. MAKARENKO: „Semmiféle nevelési folyamatról nem lehet sző ott, ahol a nevelők nem egyesülnek közösségbe, ahol a közösségnek nincsen egységes munkaterve, egységes hangja, egységes és pontosan meghatározott állásfoglalása, bánásmódja a gyerekkel szemben.” „Igazi nevelésre csakis olyan egységes pedagógus-közösség képes, amelyet összefűz a közös vélemény és meggyőződés, a kölcsönös segíteni akarás, amely mentes az irigységtől és amelynek egyetlen tagja sem hajhássza egyéni utakon a növendékek szeretetét.” Siposs Jenő, Komárno: Prózai művek előadásának gyakorlása az iskolákban
