Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-01-01 / 1. szám - Sedlák János: Az irodalom ismétlésének helyes módszere

- 31 nem tudják, kit kövessenek figyelemmel, a felelóket-e, vagy csodálkozzanak a táblán ejtett hibákon, esetleg figyeljék-e a tanító elvtárs hosszú eltérését a tárgytól. Akadnak olyan kísérletek is, amikor a tanító lehetőséget ad a tanulóknak hogy maguk megfogalmazzák és osztálytársainak feladják a kérdéseket, de az ilyen próbálkozás rendszerint kudarcot vall, főképpen azért, mert a tanulók nagyobb része nem tud kérdéseket fogalmazni, vagy egyszerűen a tankönyv egyes fejezeteinek mechanikus címét adja. Láttam o- lyan órákat is, ahol a tanulók a táblára előre felírt vázlatok szerint feleltek. Az ilyen munkamódszer az ismétlésnél egyedül azt a célt követhette, hogy a tanulók a szakanyagra logikusan következtessenek, de nagy hiánya az, hogy a tanulók, - főképp az ékesszólásúak - a vázlat egyes pontjainak kényelmes összekapcsolásához fordultak az anyag kellő áttanulmányozása nélkül és így mindig feltalálták magukat az adott helyzetben.

Ha tehát össze akarjuk foglalni az eddigi megállapításokat, hangsúlyoznunk kell: az irodalmi olvasások és irodalomtörténeti ismétléseknél minden erővel arra kell igyekeznünk, hogy az órának az ismétlésre szánt része ne legyen unalmas feleltétés, hanem ismétlés segítségével a tanulókban meg kell szilárdítani tudár- sukat, hogy ily módon még nagyobb érdeklődést mutassanak a további anyag iránt. A magyar irodalmi órákon legjobban beválik az a módszer, hogy a tanító a kérdés alapján kihív összefüggő felelésre egy vagy két tanulót, de kisebb kérdéseket ad a többi tanulónak is, hogy mindnyájan bekapcsolódjanak a tanítási folyamatba. Nagyon megfelel az összefüggő feleletek után a vita forma is, amit a tanító a diszkusszióba való bekapcsolódás értékelésével is elősegít.

Ezzel a problémával szorosan összefügg a kérdések stilizálásának a problémája is. Nem egy tanító maga azzal idézte elő a tanuló feleletének sikertelenségét vagy a többi tanuló érdektelenségét, hogy értelmetlenül, tudákosan, túlmagasan fogalmazta meg a kérdést, bár a probléma alapjában véve teljesen egyszerű. Pl. egy tanító a 9. osztályban az irodalmi elmélet tanításánál így fogalmazta meg a kérdést a.tanulónak: milyen az irodalom viszonya a tudat többi társadalmi formáihoz ? Ez fölöslegesen bonyolult kérdés, amely a kilencedik évfolyam 14 éves tanulóiban kiváltja a bizonytalanság érzetét és az ilyen igéryes tudománytól való irtózatot.

Az irodalmi elmélet bevezető részeit a tanulók számára megközelít-