Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-04-01 / 4. szám - Dorogi Ferenc: A tanuló feleletének felépítése a magyar nyelvi és irodalmi órákon a 9-11. évfolyamban

kés vers kiváló művelőjéről beszél, megemlékezhet annak kortársáról, Ján Hollýról is, aki nagyszerű alkotásait szintén időmértékes versalakban írta.

Hogyan érvényesítse a tanuló a verstani kérdéssel kapcsolatos feleletében a marxista értékelő szempontot ? Úgy, hogy történetileg értékeli az időmértékes verselést. Megemlíti a munkadalokat, amelyek a versben írt szöveg előfutárai (a IX. osztály irodalomkönyvében már tabuit róla) és utal az antik prozódia klasszikus műveire.

Lehet, hogy ezek a követelmények nem egy pedagógusunk szemében nehezen teljesíthetőknek látszanak. Megoldásukhoz a „kulcsot” maga a pedagógus személye szolgáltatja. A tanítónak állandóan fejlődnie kell. Nem elégedhetik meg a tankönyv anyagával! Ismernie kell összefüggőbb műveket is. ilyen pl. Timofejev irodalomelmélete. Kellő tájékozottság mellett tanítói művészetétől, tanító-nevelő munkájának eredményességétől függ, át tudja-e adni a tanulóknak ésszerű és maradandó formában az ismeretanyagot. Ennek próbaköve, „ellenőrző közege” lesz a tanuló felelete.

Szólni kívánok még a nyelvtani felelésről. Ennek felépítése (és itt hangsúlyozom, hogy nem dogmatikusan, mereven fogjuk fel az ajánlott sémát, hanem lássunk rugalmas elvet benne, amelyet az anyag minősége szerint tágítani, szűkíteni lehet, az alapszempontok épségben tartásával), keveset tér el az irodalmi feleletnél vázolt sorrendtől. így fogalmazhatnánk meg: A nyelvi tényt, jelenséget mindenekelőtt belehelyezzük a nyelvtan ili. nyelvi jelenségek összességébe. Pl. a számnevekről felel a tanuló. (A IX. osztály anyagából). A tankönyvben tanultak segítségével a tanuló megjelöli a számnév helyét a névszók rendszerében. Elmondja, hogy van határozott és határozatlan számnév, majd elemzi, azaz példák alapján meghatározza a számnév mibenlétét (definíció) és szól a tő- és sorszámnevekről. Tudatosítja (a pedagógus magyarázata alapján) a szlovák-magyar vonatkozást, ez esetben elsősorban azt, hogy a szlovák nyelv a főnevet a magyartól eltérően a kettő, három, négy tőszámnév mellett többesszámba teszi, öttől felfelé pedig többes birtokosesetbe. Ha a nyelvi tényt a tanuló kellő módon tudatosítja, dolgozatírás alkalmával egy tipikusan jelentkező hibát fog elkerülni. A marxista szempont itt mint történeti értékelő szempont érvényesül: a számnevek konkrét úton keletkeztek, az ember eredetileg valóságos tárgyakat jelölt meg velük, pl. földmérés, állatszámlálás alkalmával. E konkrét, „látható és tapintható” számfogalomból lett az idők folyamán elvont matematikai tudomány, Vegyünk egy másik példát. A tanuló a magyar nyelv szerkezeti fejlődéséről felel. Megmondja, hogy témája a nyelvtörténet körébe tartozik, azután példákkal illusztrálja a magyar nyelvszerkezet fejlődését (a tankönyv, esetleg a tanító kiegészítő magyarázata alapján) és egyben összehasonlítást tesz hangtani, szótani alapon egyszerű tények felsorolása alapján (pl. a magánhangzórendszer fejlődése az Árpád-kor vége felé). Feleletében rátér ezután a szlovák (szláv)-magyar kapcsolatokra; például, midőn a helyhatározóragok nyelvtörténeti fejlődéséről beszél, megemlíti, hogy a szlovák nyelvben a helyhatározásra önálló szócskák, elöljárók szolgálnak, míg a magyarban helyhatározóragok, amelyek azonban eredetileg szintén önálló szavak voltak, de vonzat nélkül állanak. Végül a marxista értékelést úgy alkalmazza, hogy megállapítja: mely szavak tartoznak a

22