Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1956-04-01 / 4. szám - Nagy Sándorné: Hogyan kezdem meg munkámat az előkészítő évfolyamban

írja le a kívánt szót, maga elé képzeli a betűk sorrendjét. Ez ugyan a 2., 3. és 4. negyedév munkája, csak azért említettem meg, hogy alátámasszam azt az állítást, mennyire szükséges, hogy a tanulók megismerjék mindjárt az első negyedévben beszédünk tagolódását, felépítését, továbbá hogy lássuk, mennyire kapcsolódik az olvasás tanítása az írás ismertetéséhez. A tanítón múlik, hogyan tudja hozzáférhetővé tenni a gyerek számára ezt az anyagot. Beszédünknek ez az elemzése nem nyelvtani alapon történik, ezt a gyakorlatot úgy kell felfognunk, mint elemzést és összetevést célzó gyakorlatot. A tapasztalat mutatja, hogy ha a tanító a hallás utáni elemzést, összetevést alaposan végezte az első negyedévben, nem fordulhat elő az a hiba, hogy a tanulók nem tudnak kapcsolni. A tanulóknak előbb a betű felismerése okoz nehézséget, amikor már több betűt ismernek, és azért olvasnak némelyek nehezebben. Ezt a hiányt kellő gyakorlással, gyakoribb ismétléssel pótolni lehet.

Az első évfolyam tanítójának nem elegendő, ha a tanítás anyagával tisztában van, a helyes módszert is ismernie kell. Tanítási sikerének titka, hogy az anyagot a gyermeknek hozzáférhető módon adagolni tudja, továbbá, hogy meg tudja magát szerettetni velük. Figyeljük csak meg új tanítványaink arcát, amint első nap az iskolába jönnek. Öröm, aggodalom, félelem, bizalom vagy bizalmatlanság tükröződik rajtuk. Mindegyik képzeletében ott van a tanító, az ismeretlen valaki, akiről már hónapok óta annyi kellemes vagy kellemetlen sejtelem fogamzott meg agyukban. A tanítónak meg kell teremtenie a kölcsönös szeretet légkörét. Ennek a mindent irányító kölcsönös szeretetnek csiráit már az első nap hinti el a tanító, és ápolgatja egész évben, mert ez a sikeres együttműködés feltétele.

Első nap az ajtóban fogadom az új tanítványokat. Minden érkezőhöz van valami kedves szavam. Arról kérdezősködöm, amiről tudom, hogy legközelebb van érdeklődési körükhöz, ami foglalkoztatja vagy foglalkoztatta őket. Abba a kedves, naiv világba kell magam képzelnem, amelyben ők élnek, hogy velük érezhessék. Nem pajtáskodva szólok hozzájuk, hanem azzal a megértő derült érdeklődéssel, amely sejteti velük, hogy több vagyok ugyan, mint pajtásuk, de azért én is részt veszek játékukban, osztozom örömükben, bánatukban. így fogadom őket: Pista, de szép táskád van! Ki vette? Milyen szép ruhád van, Mariska! Jóska, hallottam, hogy vettetek kis biciklit. Juliska, ki kísért el az iskolába ? Láttam, hogy Bundás is utánad nézett a kapuból.

Az otthoni, játékos, szabad élet világából nem emelem ki nyomban a gyereket. Folytatom ott, ahol elhagyta. A falusi gyermekek közt a liba- legelőről, fürdésről beszélgetek, meg hogy kombájn aratott a faluban, a városi gyermeknél a játszótérről, napközi otthonról, kirándulásról. Játékkal vezetem be őket az új életükbe, abba a közösségbe, amelyben ezentúl élniök kell. Játék közben figyelhetjük meg a gyermek igazi énjét, egyéniségét. Itt tudom meg, ki a bátor, bátortalan, erőszakos, tolakodó, szerény, engedelmes, hangos, csendes, ügyes, ügyetlen. Már itt kezdem a nevelési, a nem kívánt hajtások nyesegetését.

Az első hetekben az időt a gyermek beszédkészségének fejlesztésére, az iskoláról, az iskolai rendről, az otthonról való képzeteinek rendezésére

10