Szocialista Nevelés, 1956 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1956-03-01 / 3. szám - Lengyel Dénes: Mikszáth Kálmán irodalomtörténeti tanítása
- 17 Nem sokkal élte túl az ünnepeltetést. Politikai körútja ölte meg: választási beszédeket kellett tartania Szigeten, Rahón, Kőrösmezőn* Összefoglalásul világítsuk meg a tanulok előtt a három szakasz jelentőségét: Mikszáth világnézeti és írói pályája szoros összhangban áll, az első korszak naivságát az idillikus ábrázolás fejezi ki, a politikai szemlélet tisztulását a dzsentri svihákság bemutatása jelzi, végül a határozott társadalomkritika a reálisan ábrázolt nagy regényekben jelenik meg. A következő órákon Mikszáth írói pályájának 3 szakaszával foglalkozunk. Az irodalomtörténeti órák felépítése akkor szerencsés, ha a tanulók olvasmányait előre kijelöljük, és a szöveg- feldolgozás a kötelező vagy ajánlott olvasmányok számonkérésével egybeesik* így például már az év elején megjelölhetjük Mikszáth A tót atyafiak, A jó palócok c* müvét olvasásra, s a határidőt úgy adjuk meg, hogy az irodalomtörténeti folyamatnak megfelelő szakaszra essék* így a tanulók olvasmányi élményei sokat lendítenek a tanítási órán. A tőt atyafiak és A jó palócok elemzésének csak néhány szakaszát emelhetjük ki helyszűke miatt* ftLapaj, a híres dudás“ kitűnően mutatja a különbséget, amely Mikszáth művészetét Jókaiétól elválasztja, Jókai mellékalakjai váltak itt főhősökké. Másrészt a humoros parasztfigura komoly, szinte tragikus színt kapott Mikszáthnál. Nagyon jelentős megfigyelése a szerzőnek Lapaj látszólagos “érzéketlensége•“ A pap nem tudja megérteni ezt a durvaságot, amelyről kiderül, hogy nem úri honszeretet, hanem paraszti természetszemlélet és gyermekszeretet. Az urak és parasztok ellentéte jelenik itt meg, még nem az osztályharc törvényszerűsége alapján, csupán az írói megfigyelés élessége folytán. Ugyanilyen különös, magános alakot rajzol Mikszáth: Az a fekete folt c. elbeszélésében is. A 48-as hagyományok keverednek itt a betyárromantikával, s végül a bacsa népballada hősére emlékeztetőén bosszút áll az őt megcsúfoló úron. Feltűnik ezekben az elbeszélésekben Mikszáth vonzódása a falusi emberhez, s különösen hangsúlyozni kell itt: az ún* nemzetiségekhez. Mindkét kötet alakjai a felvidéken megismert szlovdLk, palóc figurák, s a szerző tüntetőén mutatja együttérzését ezekkel a kétszeresen el