Kovács Attila (szerk.): Határok mentén. Fejezetek Csekefa, Kisfalu, Pártosfalva, Szentlászló és Szerdahely történetéből (Pártosfalva - Ljubljana - Lendva, 2015)
Göncz László: Pártosfalva és Szentlászló vidéke a 19. század közepétől a 20. század utolsó negyedéig
A főispán azonban leveleiben a továbbiakban is folyamatosan Prosznyákfát említette. Később Pósfay főszolgabíró is az „előrehaladott prosznyákfai tanműhelyről” számolt be Károlyi Antal alispánnak. Azonban a szentgotthárdi főszolgabíró a kerczai helyszínnel állt elő, ami tovább bonyolította a helyzetet. A régióban észlelhető bizonytalanságok is befolyásolhatták a kereskedelmi minisztert, aki - amint az a főispánnak írt leveléből kiderül - attól tette függővé a támogatásra vonatkozó döntését, hogy milyen mértékben tudtak volna a vármegye és a helyi érdekeltek a költségekhez hozzájárulni. Mivel a vármegye és a járás akkor sem tudták a költség-hozzájárulást biztosítani, a fazekas-képzés terve tovább húzódott. A Kereskedelmi Minisztérium 1901 júliusában Thierring Oszkár késmárki szövőipari szakiskolai igazgatót bízta meg, hogy a helyszínre utazzon és mérje fel a tényleges igényeket, valamint tanulmányozza a tanműhely felállításának lehetőségét. Akkor főleg a Kercza községben tervezett elképzelés volt előtérben, mert a minisztériumi levélből kiderül, hogy amíg az említett vizsgálat nem fejeződik be, addig „a Prosznyákfán tervezett agyagipari gyakorló műhely kérdésében végérvényesen nem határozok”. Időközben tovább folyt a muraszombati járásban tervezett műhely népszerűsítése is, valamint ösztönzése a kereskedelemügyi miniszternél. Annak eredményeként az illetékes államtitkár 1901. augusztus 21-i keltezésű levelében jelezte a Vas megyei főispánnak, hogy az állam hajlandó Prosznyákfán agyagipari gyakorlóműhelyt felállítani, és kiküldi Örley János iparfelügyelőt, hogy rendezze a műhely tervezési, berendezési és ellenőrzési előkészületeit. Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottsága is hozzájárult tíz éven át 400 koronával a beruházáshoz. Mindez után a Muraszombat és vidéke hetilap 1901. október 20-i számában már eldöntött kérdésként számolt be a tervről, és azt is közzétette, hogy négy éven át 10- 10 fazekas fog szakmát tanulni, akik személyenként 20 korona segélyt kapnak, valamint a lakásköltségek sem őket terhelik. Örley iparfelügyelő a megnyitást, a kiszemlélt épületek átalakítása miatt, 1902. május 1-re javasolta. A prosznyákfai létesítményhez a Muraszombat és vidéke hetilap szerint (1901. december 16./2) a soproni iparkamara is évi négyszáz koronával hozzájárult négy éven át. Amikor ismételten úgy festett, hogy már nincs akadálya a tanműhely megnyitásának, a belügyminiszter mégsem hagyta jóvá a vármegye által megajánlott segélyt. Az előállt helyzet komoly nehézséget és kellemetlenséget jelentett a környékbeli falvakban, ahol a kivándorlás mindez után még erőteljesebb arányokat ölthetett. Olyan gond is adódott, amint az Pósfay főszolgabírónak a főispánhoz intézett 1902. március 15-i leveléből kiderül, hogy „miután elakadt a belügyminiszteri jóváhagyás miatt a kereskedelmi miniszter kifizetése is, Bors Mihály prosznyákfai körjegyző', akivel Örley iparfelügyeló'szerződést kötött, és ő az építkezéseket elvégezte és költségekbe verte magát, nem juthatott a pénzéhez”. A körjegyző levéléből kiderül, hogy a szerződés értelmében Bors 600 korona előlegre számított. A főispán is szót emelt a kereskedelmi miniszternél a körjegyzőt ért kár miatt. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy „Bors kárát fokozza, ha elmarad a 75
