Kovács Attila: Földreform és kolonizáció a Lendva-vidéken a két világháború között (Lendva, 2004)
XIV. Összefoglaló
n v. Összefoglaló A két világháború között végrehajtott jugoszláv földreform és a vele párhuzamosan zajló kolonizáció hármas célja, a társadalmilag igazságosabb és nagyobb termelékenységet biztosító új földbirtokszerkezetet kialakítása, a korábbi domináns nemzetek és a hozzájuk tartozó nagybirtokosokkal szembeni nemzeti igazságtétel, valamint a nemzeti kisebbségek által lakott területeknek a kolonizációja a Lendvavidéken is pregnánsan megmutatkozott. Az agrárreform és a telepítések a legnagyobb változásokat az ország birtokstruktúrájában és nemzetiségi megoszlásában eredményezték. Ennek tudatában a Lendva-vidéken végrehajtott agrárreform és kolonizáció elemzésénél a fő hangsúlyt a vidék birtokösszetételében beállt változásokra, valamint a telepítések folytán a terület nemzetiségi összetételében és a magyar-szlovén nyelvhatáron történt elmozdulások bemutatására helyeztük. Emellett - elsősorban a levéltári források alapján - igyekeztünk minél pontosabb képet rajzolni a Lendva-vidéken végbement földreformról és kolonizációs folyamatokról, mivel annak ellenére, hogy sok hasonlóságot mutattak az itt történtek az országos gyakorlattal, több pontban viszont eltértek azoktól. Az agrárviszonyok szempontjából az újonnan megalakuló jugoszláv állam - ha csak a leglényegesebb különbségekre figyelünk - négy különböző agrárzónát egyesített. Ezek egyike volt a korábban az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező Vajdaság, Horvátország, Szlavónia, a baranyai háromszög (Baranya megye Jugoszláviához csatolt része) és a Szlovénia területeit magába foglaló úgynevezett „északi területek”. Szlovénia részét képezte a korábban Vas és Zala megyékhez tartozó Muravidék és az azon belül található Lendva-vidék. Az „északi területek” agrárviszonyára jellemző volt a nagybirtok nagyobb aránya, melyhez nagyszámú földnélküli, illetve nincstelen mezőgazdasági munkás (béres) kapcsolódott. E nagybirto352
