Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)

Pivar Tomšič Ella: Erős vár a mi Istenünk

halála után elfoglalta a püspöki széket, amire igényt tartott Reczés János csepregi esperes is, aki fenntartásokkal viseltetett a helvét reformációval szemben. Tekintettel az udvart és a Dunántúlt nagymértékben uraló Nádasdy Ferenc földesúr magatartására, Beythe eleinte óvatos módon adott kifejezést kálvini nézeteinek. Az 1587 tavaszán tartott csepregi zsinaton megnyilvánult, hogy Beythe a hercegszőllősi kánonokat veszi figyelembe és ebből ered hittani felfogása is. A lutheránus lelkészek a csepregi kánonok kiadása után Reczés János esperes irányításával szembeszálltak Beythével és panasszal éltek ellene Nádasdy Ferencnél. Ekkor már közismertté vált az itthoni egyházi körökben a Németországban 1577-ben kiadott Formula Concordiae, az Egyezség könyve, amely a helvét hitvallással szemben kiélezte a lutheri tanokat. Ránk maradt a Concordiaet aláíró muravidéki lelkészek névsora, de a hodosi nem szerepel köztük. A körmendi származású szepesi főispán, Horváth Stansith Gergely arra törekedett, hogy Dunántúlon a Szepességből ide irányított német származású lutheri lelkészek a Formula Concordiaera támaszkodva útját állják a terjedő kálvini iránynak. Három ízben kényszerítették Beythét és társait hitvitára, amire végül is 1591. június 1-2-án Nádasdy Ferenc elnöklete alatt került sor. A csepregi hitvita, amely Beythe István és a Grazban felszentelt fiatal bártfai lelkész, Scultéti Severinus között folyt le, az „ez az én testem” úrvacsorái igére irányult.13 Az elfajult vitatkozás második napján az előző napi vita egy jegyzőkönyvi kitétele miatt Beythe István és András fia elhagyta Csepreget. Ezzel a szakadás 1591-ben a dunántúli reformátusok és evangélikusok között megtörtént, egy ideig még látszólagosan tartott a testvéri közösség, de Beythe Istvánnak 1612-ben bekövetkezett halálával a reformátusok is külön szervezkedtek.

Az egyházmegye területét a 16. század végén és a 17. század elején - a sacramentariusokat sújtó törvénycikkeket leszámítva - az állam és a katolikusok által foganatosított ellenreformáció teljes mértékben még nem érte el. Bocskainak a vallásszabadságért is kibontott zászlaja alatt éppen a két legnagyobb protestáns földesúr, Batthyány és Nádasdy nem harcolt, csupán Széchy Tamás vett részt a küzdelmekben. Ennek következményeképpen Bocskai hajdúi 1605- ben felégették a németújvári várat és sok muravidéki kisebb-nagyobb települést, köztük azokat a falvakat is, ahova a Stájerországból kiüldözött evangélikus prédikátorok telepedtek, mint Muraszombatot, Rakičani, és feltehetően Beltincit, Szentlászló térségében az ótemplomot. Bocskai „az romana, lutherana és helvetica religio szabásságáért" küzdött, a Bécsben, 1606-ban aláírt békeszerződés révén halála után is neki köszönhetően a protestáns felekezeteknek minden rendű és rangú hívei vallásukat az egész országban szabadon gyakorolhatták, a protestáns lelkészek törvényesen kivétettek a katolikus püspökök, egyházi bíróságok hatósága alól, és törvények szerint megalakulhatott a királyi területen a dunántúli egyházkerület.

De a 17. század első harmadában az evangélikusok köréből elindult a református hitvallású gyülekezetek visszahódításáért folyó harc és az ezzel járó nem éppen felületes hitvitázás, amit a század második harmadától kezdve tetézett a harc és szenvedés az erőszakos ellenreformációval szemben.

13-15) Thury Etele: A dunántúli református egyházkerület története I. Pápa 1908 (Thury)

169