Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig
56-an és Domaföldén 43-an éltek. Kapornak drasztikus, 40 százaléknyi lélekszámcsökkenésére egyelőre nincs magyarázat. Egyébként ekkor az evangélikusok, reformátusok és a katolikusok aránya közelítőleg 7:2:1 a három településen.88 A házak két fürtbe tömörültek Hodoson, Alsó- és Felsőszerbe, bár erről csak 19. század eleji forrásokból következtethetünk. Nemesnépi Zakál György erdőispán, akit mellesleg aligha kedveltek Hodoson, szűkszavúan csak a két szert említi a faluról írván 1818-ban: a két elkülönülő falurész térképről is könnyen felismerhető már korábbról is, 1785-ben jól kivehetők a patak bal oldalán. A hodosi szerek inkább a Kerka-völgyi falufüzérekhez hasonlíthatók, mintsem a szalafői szerek egészen másfajta, dombtetőre épült házcsoportjaihoz. Az ŐRSÉGI FÖLDMŰVELÉSI MÓD ÉS AZ ERDŐK PUSZTULÁSA A földművelés és a telekrendszer működése nem különbözött alapvetően az őrségitől....Fekvése ezen határnak hegyes völgy es, vízmosásos, kosszal felvert fenyves, terméketlen’’ - szól róla 1832-ben az adószedő feljegyzése. A házak körüli földeket intenzíven művelték, trágyázták, itt a búza is megtermett, rozs és zab úgyszintén. A külső határrészeken égetéses irtással javították valamelyest a sovány erdőtalajt. Apró parcellákat alakítottak ki, ahogy 1828-ban írták Hódosról: „földjeiket szana széliében szántják, majd itt, majd amott”. Egy ideig a földet bevetették, majd néhány év után legelőként használták, és végül 10-15 év után hagyták beerdősödni. Mindezt elölről kezdték, felégetéssel, amint vágásra érett a faállomány. Hodos és Kapornak esetében az őrségi átlagnál is jobban elpusztultak az erdők. Az történt ugyanis, hogy a 16 századtól kezdve ebben a két Kerka-völgyi faluban az ácsmunka fejében némi mentességet élveztek a többi jobbágyfaluhoz képest. A konkrét részleteit nem ismerjük a szolgáltatásoknak, nem tudni, hogy összefügghet-e a 16-18. századi ácsmunkálkodás a hodosi erdők pusztulásával. A török kiűzésekor csak a 30 hold építkezésre alkalmas szálerdő a jobbágytelkek tartozékaként, továbbá a Szent András templomról keletre egy 3 holdnyi makkoltatásra alkalmas tölgyes folt emlékeztetett a régi erdőkre az ácsok falujában. Kapornakon még rosszabb volt a helyzet, ott csupán 20 hold erdő maradt.89 Az úrbérrendezés idején Hódosnak nincsenek telki (azaz „magán”) erdei, hanem csak egy kis közös a Csertában. 1828-ban főként a fafajösszetétel árulkodik az erdők hitványságáról: „Ezen helységnek erdeje vagyon gyertyánosból, egresből, füzesből és fenyves csepőtékből álló, aképesint való tüzellésre elegendő fát vághatnak, de az épületre valókat pénzen veszik. Az erdőt legelőül használják, ha nagyon vizes időjárás nincsen. ” Kapornakon a helyzet hasonló, csak néhol maradt némi bükkös mutatóba, de azt is legelőül használják, mert bükkmag ritkán terem. A 19. század elején a kapornakiak és a hodosiak alsó vármegyékbe járnak pénzért aratni, hogy ínségüket enyhítsék. Természetesen, bérletbe nem adhattak semmit, mindent maguk műveltek családi munkaerővel. 88) Schematismus Sabariensis 1846. Szombathely, 1846. 77. p. 89) MÓL Urbaria et Conscriptiones. Faso. 29. N. 1. (1690) 120. p., 116. p. 33
