Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)
Nagy Zoltán: Állandó néprajzi kiállítás Kapornakon
A házból kilépve tekintsük meg a ház szomszédságában álló egysejtű kis épületet, mely a faragókamra szerepét töltötte be. Minden fához szokott őrségi ember szereti, ha keze ügyében szerszámok vannak. Ezek legtöbbjét maga készítette „szijuszéken”, vonókéssel. E kis műhely szíve, megbecsült darabja a lábbal hajtott faeszterga. A gyalupadon különféle szerszámok: vésők, kalapácsok, kisebb-nagyobb idomgyaluk, fúró-faragó eszközök láthatók. A satuba javításra váró háromágú favilla van befogva. A polcokon pillanatszorítókon kívül reszelők, körzők, vonókések, derékszögek, simítógyaluk és más hasonló alkalmatosságok sorakoznak. Nagyobb fejszék, balták, fűrészek, javításra váró csákány, „ritukapa”, villás kaszacsapó, hordóösszehúzó cúg, bódenkáfli, 4 db kávás fűrész, 1 db szaggató fűrész, fakörző vonzza a tekintetet. A falon kaszák mellett tokmányok, szénaforgató vella és más, földműveléshez szükséges szerszámok hívják fel magukra a figyelmet. A faragókamra döngölt föld padozatú, padlásolt, önálló épület a szilvás előtt. A módos Škerlak család nagy becsben tartotta, a benne lévő szerszámokat rendszeresen használta, a nagygazdaság igényelte fenntartását. Szemben vele, a lugason túl boronafalú méhes áll. Ezek a különálló kis építészeti remekek Őrség-szerte általánosan jellemzőek voltak. A zsúpszalmából kötött kasokban egy-egy szorgalmas méhcsalád édesítette a ház népének mindennapjait. A faragókamra szomszédságában a tejesfazekak számára készített fa áll, rajta köcsögök sora. 1941-ben az épület alagsori helyiségében zárt rendszerű, mérő- és szűrőberendezéssel ellátott pálinkafőzőt szereltek be, amelyet a Škerlak család üzemeltetett. Legutóbb a főzőt egy muraszombati vállalat működtette. A helyiséget és az itt lévő berendezéseket kiállítási célra felújították, ahol a környék gyümölcs- és szőlőtermesztési, borászati és pálinkafőző eszközei kerültek bemutatásra.30 A vidék nem tartozott Vas megye legnevezetesebb szőlőtermő területei közé, ennek ellenére borászattal az itt élő emberek évszázadok óta szívesen foglalkoztak. A 19. század végi filoxéravész itt is elpusztította a szőlőterületet, melynek pótlására elsősorban direkttermőket: smarnicát, kurtanohát, izabellát, klítánt és kormintot telepítettek. Ezek a fajták díszlenek napjainkban is a falusi portákban álló lugasokra futtatva. A Hodos, Kapornak, Domonkosfa települések határában lévő szőlőhegyen karós-tőkés művelési rendszerű ültetvényeket gondoznak a falubeliek. A direkttermő fajtákat újabban felváltották az oltott szőlők, elsősorban a rizling és a hárslevelű. A leszüretelt szőlőt szőlőmorzsolóval zúzták össze, vagy présvályúban sulyokkal törték meg. A lédús szőlőcefrét napokig héjon érlelték, csak ezt követően sajtolták a hagyományos faprések közül főfás, illetve ugyancsak elterjedt középorsós préssel. Ez utóbbinak egy 1933-as évszámmal ellátott darabját ki is állították. A must a borvályún keresztül került a hordóba, s ha a bor kitartott a következő szüretig, akkor kétszer fejtették. Egykor a szőlőhegyen borpincék álltak, melyek mára már teljesen eltűntek. A szőlőművelés eszközei közül a szőlőkapák, metszőollók sorát tanulmányozhatjuk, de a nemesebb szőlők gondozásához használt vörösréz permetezők közül több típus is látható. A prés mellett ászokfára állítva egy nagyobbacska vasabroncsos hordót is megtekinthetünk. 30) Azt, hogy a kiállítás ismertetésekor a rendezők által írt tájékoztató szövegét használhattam fel, a szerzőknek: Ferkov Jakabnak, Mód Lászlónak, Simon Andrásnak ezúton köszönöm meg. 308
