Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)

Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig

nyomai markánsabban. Vidékünkön 1345-ben Szentbenedek egyháza közelében még emlékeztek arra az időre, mikor a gödrökből vasat bányásztak. A másik jelentős emlék egy régi helynév éppen Kapornakon, ahol 1463-ban az egyik völgyet Vaslik völgyének, a patakot Vaslik patakának

hívták.10 11

A 14. század közepére a nyelvhatár a betelepítések következtében közvetlenül a törzsökös magyarság vidéke, az Őrség előterében húzódott. Hódostól nyugatra előbb kétnyelvű, majd döntően szlovén nyelvű lakossággal számolhatunk. Dolenci neve 1331-ben még a magyar Hodosfőszentmiklós (Sancto Nicolao de Hudusfeu), és határában magyar patakneveket (Bykuspataka, Huduspataka) jegyeztek fel,“ 1368-ban már a szláv Dolinch névvel jelölték. Egy ideig a kétnyelvűség nyomai is megvannak: 1370-ben Hodosfőszentmiklós, másként Doline (Hudusfeu Zenthmiclos alio nomine Dolinch), de ettől kezdve kizárólag Doline a falu neve.12

A Dolinctól Petáncig elnyúló sűrű, aprófalvas szláv nyelvű vidéket a magyarok eleinte Belmura (azaz Murán belüli, inneni) tartománynak,13 majd Tótságnak14 nevezték, az itt élő népet pedig tótoknak nyolc évszázadon át.15

Az Árpád kor végén a nyugati határvidéken a hegyre épített, jól védhető kővárak (Felsőlendva, Dobra, Németújvár) megjelenésével és a várakat birtokló oligarchák hatalmának megerősödésével a jobbára gyalogos királyi őrök és lövők katonai jelentősége csökkent. Az Anjou-korban már csak töredékcsoportjaikat találhatjuk. Felsőőr (Oberwart, Ausztria) megfogyatkozott, szétszóródott őr népének 1327-ben sikerült királyi adomány levéllel szabadságának jelentékeny részét megőriznie. A Zala és a Kerka menti őrök, köztük a hodosiak és kapornakiak, nem voltak ilyen szerencsések: 1391-ben földesúri hatalom alá kerültek. Zsigmond király elajándékozta falvaikat, mint Németújvár várának tartozékait kegyencének, Saro-i László temesi ispánnak. Attól fogva, egészen 1848-ig a 18 falut kitevő őrvidék „Őrség Tartomány” néven Németújvár mindenkori birtokosának földesúri joga alá tartozott. A tizennyolc falu név szerint: a Zala mellett nyolc, Szalafő, Őriszentpéter, Ispánk, Nagyrákos, Kisrákos, Pankasz, Szaknyér és Szatta, a Kerka mellett hét, Kerkáskápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormány, Hodos és Kapornak, és a Kiskerka mellett három, Kerca, Szomoróc és Bükalja.

A jobbágysorba süllyedt őrök helyzete eleinte nem volt kedvezőtlen. Megtarthatták pl. egyes testületi kiváltságaikat, mint pl. az egyházi dézsma egy összegben történő megfizetését. A legjelentősebb kiváltság azonban bírájuknak, az őrnagynak évenkénti szabad megválasztása volt saját soraikból. Az őrnagy ítélkezhetett, a korabeli mezővárosok törvényszékéhez hasonlóan, az őrségiek kisebb büntetési tételű, nem főbenjáró bűnügyeiben. Az előtte kelt okmányokat az

10) „ad quasdam foveas ubi dudum ferrum fodissent" Ivanovci és Andrejci között: VaML VKpt. Jegyzőkönyvek 1697. 89. sz. (1345. okt. 4.); Vaslik völgyről Id. a helynevekről szóló fejezetet.

11) MÓL Dl 101632

12) CSÁNKI 1894. 756. p.

13) ZELKO 1982. 18-19. p.: „interiori Mura'' (1234), „in dystrictu Beelmura" (1366)

14) VaML VKpt Litterae ecclesiasticae et familiäres Fase. E. N. 23. (1617): „az totsagrul kereztel jwttek be zengothartra", latin változatban: „circumiacentibus Sc/auonícis pagis erectis crucibus et vexilis processionis ad dictum Monasterium venissent". Ez az első írott említése a Tótság tájnévnek.

15) VaML Kpt Litterae Instrumentae Fasc. 82. N. 42. (1592): „en miuel hogj toth uagiok es magiarul nem tudok" Tretán Máté tanú, Izakoch (Ižakovci)

15