Benczik Gyula et al.: Hodos és Kapornak története (Lendva, 2005)

Benczik Gyula: Hodos, Kapornak és Domafölde története a magyar honfoglalástól a 19. század közepéig

a magyar történeti irodalomban „gyepűelvének”, gyepű előtti térségnek neveznek. Maga a gyepű pedig mesterséges és természetes akadályokból (töltések, árkok, torlaszok) kialakított határmenti védmű, amelynek egy ellenőrzött pontján „kapu” vezetett a szomszédos ország irányába. A gyepű mélységében tagolt volt, a szállásterület kitolódásával egyre távolabbra helyeződött.

A nyugati határvidéken különös fontosságú volt a határőrizet az Árpádok korában, hiszen a német betörések váltakozó gyakorisággal ismétlődtek a korai évszázadokban.

Térségünkben az időben legkorábbi védmű a ma is látható vasvári ún. „Római sánc”, áteresztő pontján a „Vaskapuval”.3 Nyugatabbra haladva az Itáliába vezető hadiúton jutunk az Őrségbe, ahol a király őrei laktak. Itt, az Őrség délnyugati határánál, Kercaszomor mellett létezett egy másik, jóval kisebb jelentőségű átjáró, a Vaskapu.4 Végül pedig a Németkapu következett, amely Muraszombat (Murska Sobota) és Regede (Radkersburg, Ausztria) között az ott kiépített gyepűn vezetett át a németek országába.5 Ez utóbbi vonal mentén szilárdult meg a 13. századra a stájer-magyar határ, hogy aztán egészen Trianonig változatlanul fennálljon.

A mai Őrség területének első, még nem állandósult települései Szent István uralkodásának idején alakulhattak ki. A megyerendszer megszervezésekor a Kiskerka (Kercsica), a Zala és a Magyarosdi-patak folyása mentén őrök laktak.6 Ez a terület képezte a 11-12. században a lakott magyar szállásterület külső szélét (hozzátéve, hogy a politikai határ, azaz a magyar állam területi fennhatósága, mint fentebb szó esett róla, ennél jóval nyugatabbra húzódott). Az Őrség területe felől, Szalafő és Szőce körzetében tört be a Képes Krónika szerint Magyarországra 1051- ben III. Henrik német-római császár,7 akinek hadjárata aztán a Vértesben vereséggel végződött.

A szállásterület és a politikai határ közötti néptelen ütközőzónában a 12. század végétől kezdődően hatalmas területű vár-, illetve egyházi uradalmakat hoztak létre (Németújvár, ma Güssing, Ausztria 1157, Szentgotthárd 1184, Felsőlendva, ma Grad, Szlovénia, 1208, Dobra, ma Neuhaus am Klausenbach, Ausztria 1213), hogy a területet benépesítsék és az erdőséget kürtva a földet művelésbe vegyék. Ezen uradalmak nagyszámú német és szláv telepest (hospes) vonzottak a térségbe. A korábbi elszórt őrtelepek magyar, vagy a magyarsággal rokon lakossága szinte nyomtalanul eltűnt, felszívódott az országhatár közvetlen közelében. Emlékük mára csak helynevekben őrződött meg számunkra. Ilyen a burgenlandi Dobra közelében Alsó- és Felsőstrázsa8 (Őr), illetve a szlovéniai Csöpinc (Cepinci) melletti elpusztult Sztrelec9 (Lövő) települések. A korai Árpád-kor vaskohászata, mely alapanyagát a gyepvasércből nyerte, a magyar hadivállalkozások miatt létfontosságú volt a honfoglalástól kezdve. A nyugati határvidéken őrződtek meg

3)KISS-TÓTH 1987.

4)VaML Tanúvallomások Faso. 21. N. 115. (1760)

5)KISS-TÓTH 1987.

6)„villa speculatores de Kurcite" 1208: SZENTPÉTERY 1923. 23Ó./75-77. p., „speculatores de 90-91. p., „speculatores de Monorosd" 1270: SZENTPÉTERY 1923. 2027/91. p.

Zala" 1213: SZENTPÉTERY 1923. 281./

7)GOMBOS 1937. 1. 625. p.: „iuxta fontes rivorum Zala et Zelice"

8)CSÁNKI 1894. 802. p.

9)MOL e 158 Conscriptiones portarum. Dikális összeírások, Vas megye 1. köt. 515. föl. „Ztrelecz" Ma: Stroški vrh, Cepinci. Talán nem véletlen, hogy Sztrelec a Kerka folyó forrása mellett van.

(1549) Csöpinccel és Markóccal együtt.

14