Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán - Tivadar Éva: Hetés népi táplálkozása - Hogy ne menjen feledésbe 3. (Lendva, 2015)
Az ételkészítés alapanyagai és a vidék jellegzetes ételei
34 AZ ÉTELKÉSZÍTÉS ALAPANYAGAI ÉS A VIDÉK JELLEGZETES ÉTELEI kamrában tartották. Ezen tartalékot azokban az időszakokban vették elő; amikor valamilyen okból nem tejelt jól a tehén, vagyis kevesebb tej és túró volt a háznál. Az így elraktározott, összeérett túró egy kicsit nyúlóssá és keserű ízűvé vált, innen is kapta a nevét. A tejfeldolgozás másik fő elemével, a tejföllel szívesen főztek tejfölös leveseket, főzelékeket, vagy hagymás-zsíros, tejfölös öntetet készítettek belőle az ételekre, legszívesebben a dödöllére és a krumpligánicára. Hetésben és a Lendva-vidéken a joghurt-, a kefir- és a sajtkészítésnek a paraszti háztartásokban nem volt széles körben elterjedt gyakorlata. Amikor nem használták el az összes tejfölt a főzéshez, akkor a maradékból vajat ráztak a Lendva-vidéken vajrázunak, másutt köpülőnek nevezett eszközzel. A vajból aztán kimosták az írót, és szőlőlevélre halmozva vagy vajformákban tárolt á k a pincében vagy a hideg kamrában. A vajat szívesen kenték kenyérre, használták főzéshez vagy kalácsok, rétesek készítéséhez, de legfőképpen értékes árucikk volt, ami iránt nagy volt a kereslet a polgári háztartásokban, így inkább eladták. Mint a fent leírtakból is kiderül, ha vidékünkön nem is fürödtek tejben-vajban, mint az ókor híres uralkodónője, Kleopátra, de a tej és a tejtermékek nélkülözhetetlenek voltak a mindennapi étkezésben. A húsfogyasztás jellemzőiről A hagyományos európai étkezési kultúra a húst, a tojást és a tejtermékeket tartja a legfontosabb fehér jeforrásnak. A húsfogyasztás szinte mitologikus fontosságával a legtöbben már gyermekkorban találkoznak, hiszen mind a szülők, mind a nagyszülők részéről szinte naponta hallani az intést: Húst is egyél, mert nem nősz meg soha! A statisztika tudományának kibontakozása előtt főként a régészeti leletek és az étkezéssel kapcsolatos történeti források tájékoztatnak bennünket eleink húsfogyasztási szokásairól. Ezek szerint a kora Árpád-korban a szarvasmarha, a sertés, a juh és a kecske voltak a fő vágóállatok. A középkori Magyar Királyság füves pusztái kiválóan alkalmasak voltak a marhatartásra és hizlalásra. Az itáliai és német területekre lábon hajtott hízott marhák jelentették a középkori és kora újkori Magyar Hetes népi táplálkozása
