Horváth Károly (gyűjt.): Átimennék a Murán… Lendva környéki népdalok (Budapest, 1992)
Bevezető
A KIADÓ KÖSZÖNTŐJE Holt világ a néma világ. Az élet a hangoké, nélkülük a csendnek sem lenne értelme. Az emberi hang a Teremtés bizonyítéka és egyben magasztalása. Az emberi hang megkülönböztet és azonossá tesz, az ének, a dal révén közelebb segít a teljességhez. Az azonos nyelven elhangzó ének közösséget teremt: egy családét, egy faluét, egy nemzetét. A kisebbségben élők számára a megtartás feltétele lehet a közös ének, nélküle erejét veszti a nyelv, kopik az utat mutató hagyomány, üresedik a földi világ. A magyar földön élőknek, a szétszóratásban magyarul gondolkodóknak, magyarul álmodóknak és magyarul imádkozóknak hosszú-hosszú idő óta megadatott ez a felismerés. Révai Miklós már 1782-ben arra buzdított a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain, hogy a magyarság ügyéért elkötelezettek gyűjtsék össze és adják ki azokat a dalokat, amelyek "a köz népnek szájában forogni szoktak". Kölcsey Ferenc tudta, hogy "a valódi nemzeti poézis szikráját a köznépi dalokban kell keresni", Erdélyi János úgy gondolta, hogy a nép élete, a nép költészete az a tenger, amelybe a költőnek "belé kell állnia", hogy ott megifjodjék. A magyar népdalban ott rejlik a magyarság történelme. Siratóénekekből, gyermekdalokból kihallik a honfoglalás-kori magyarság dalainak lejtése, Dózsa György harcosai népi formájú harci dalokkal az ajkukon indultak el igazságukért, Rákóczi Ferenc szabadságharcában népi talajból sarjadtak a kuruc költészet virágai, 1848-49 reményei és fájdalmai népdalokban öltöttek testet. Mérhetetlen kincs vár feltárásra és azonosításra. Bartók Béla és Kodály Zoltán halhatatlan szolgálatot tett a magyarságnak és a világ kultúrájának a gyűjtéssel, az elemzéssel, ám keserves-gyönyörűséges, soha véget nem érő munka maradt az utódokra is. Horváth Károly — és mindenki, aki közreműködője az "Átimennéka Murán... “ gyűjtésének — missziót teljesített. Sebesülteket és segélyt szállító tevékenysége során a romániai forradalomban és a délvidéki háborúban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mély és felelős magatartást parancsoló közvetlen benyomásokat szerzett arról, mit jelent az összetartozás ténye illetve hiánya. Az államokat alkotó kisebb nemzeti közösségek akkor építhetik eredménnyel a valódi hazát adó nagy egészt, ha ehhez megvannak az eszközeik: minden hatást befogadó, ám önálló kultúrájuk, igaz értékeléseken alapuló múltjuk, folyamatosan ápolható anyanyelvűk. A rosszul feltett kérdésekre csak rossz válaszokat lehet adni. Nem az a kérdés: térségünkben lehetséges-e a különböző népek együttélése, hanem az, hogy hol, kinek, mit kell megváltoztatnia, mit kell tennie a közös lét jövőjéért, mert egyetlen nép sem boldogulhat a másik üldözése, kifosztása, megalázása árán. Hiszem, hogy csak az ebben a szellemben tervezett közös építkezést kísérheti a Mindenható áldása. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat továbbra is e nagy munka mindenki szavára figyelő, csendes, ám serény szolgálója kíván lenni. Szeretettel üdvözlöm az olvasót Magyarországon, túl a határokon, s külön is köszöntőm a Lendva környékieket. Testvéri ragaszkodással gondolok a velük békében élőkre és mindenütt bizalommal fordulok azok felé, akik a népek közös boldogulásához vezető új utakat keresik. Adjon az Úr vigasztalást, békességet, reményt és erőt mindnyájunknak! Budapesten, 1992-ben, Nagyboldogasszony ünnepén. Kozma Imre plébános a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. 3
