Paksa Katalin - Németh István: Muravidéki magyar népzene (Budapest - Lendva, 2018)
A régió népzenéjéről
A RÉGIÓ NÉPZENÉJÉRŐL 19 kedvesre, a családra emlékeztettek, enyhítették a honvágyat. A katonanóták szövegeiben feltűnik a sorozás színhelye, a lendvai Korona vendéglő, a kanizsai és a maribori kaszárnya, Kassa, Galícia, az orosz front, Doberdó, Olaszország. Általában férfiak énekelték őket, köztük a 81 éves Gazdag József, akinek ízes, lendületes előadása külön figyelmet érdemel csakúgy, mint Bíró Ferenc élénk, pattogó ritmikája. Katonanótából alakították át helyi viszonyokra alkalmazva az A léndvaji szvéttérgyár, dőljön lé ja teteje kezdetű dalt (193). Eredeti szövegében a kaszárnya tetejéről van szó, és a magyar huszárok leveléről. Az új stílusú daloknak gyakran ingadozik a szótagszáma. Ha csak olvassuk a szövegüket, ügyetlennek, „döcögősnek” találhatjuk őket. Énekelve azonban a szótagszámtöbblet nem okoz időbeli eltérést, a stílusban olyannyira kedvelt ritmusaprózás-összevonás a különböző hosszúságú szövegeket egyazon időkeretbe foglalja (pl. 153, 180, 184-186, 206). Ez az eljárás változatosságot, élénkséget eredményez. Itt említjük meg a számos muravidéki dalban jelentkező ütemváltást, mely jóleső mozgalmasságot kölcsönöz az előadásnak (pl. 4/4 váltakozik 2/4-del: 149, 150, 157-159, 171-175, 189-195, 198-200; 3/4 váltakozik 2/4-del: 110, 112, 121, 122). Az új stílus hangnemeiben régies és különleges vonások is mutatkoznak. Ilyen bizonyos „hiányos hangsorok” használata (pl. nem szerepel a szext: 153, nem szerepel a tere: 156). Előfordul, hogy egyazon dal hangsora kétféle: a szélső sorok pentatonjellegüek, míg a második-harmadik sor mixolíd (173), a szélső sorok hangsora dúr, a középsőké mixolíd (171). Énekesek Összesen 67 énekessel készültek hangfelvételek. Bár a gyűjtők, mint említettük, csak az 1960-as évektől kezdve jutottak el Muravidékre, több olyan idős énekessel is találkoztak, akik még a 19. században voltak fiatalok vagy kisgyermekek (Rozsmán Istvánná, Gál Sándor, Gál Katalin, Tóth Lajos, Both József, Bíró Ferenc, Szarjas Vendelné Németh Mária). Kiemelkedik közülük előadásmódjával és gazdag dalkészletével az 1894-es születésű, már említett Bíró Ferenc és az 1897-es születésű Szarjas Vendelné. Bíró Ferenc jóízű előadását táncos lüktetés és kitárulkozó vidámság határozza meg (25, 39, 98, 106, 137, 138, 148, 162, 163, 171, 173, 195, 196), Szarjasnéé ezzel szemben bensőséges, visszafogott, és dalainak szövegében erős a tájnyelvi ejtés (103, 113, 120, 122, 134, 140, 150, 164, 172). Hangfelvételről nem ismerjük az 1901-es születésű Farkas Margit előadásmódját. Ő régies repertoárjával tűnik ki környezetéből (64, 67, 69 és 68, 86 jegyzet). Az 1905-ös születésű Soós Jánosné egymaga három balladát is énekelt (85, 86,92), ezenkívül különféle alkalomhoz kötött és új stílusú dalokat (24, 38, 48, 58, 105, 110, 123, 136, 147, 165). Az 1913-as születésű Göncz István 85 éves korában is jól emlékezett számos dalra és szokásra, köztük a lucázásra, koldusénekre és vásári kikiáltóra, balladára, katonanótára (1,59, 60, 90, 183,202).
