Paksa Katalin - Németh István: Muravidéki magyar népzene (Budapest - Lendva, 2018)
A régió népzenéjéről
14 MURAVIDÉK! MAGYAR NÉPZENE az iparosodó városokban igyekezett munkát találni. A muravidéki magyarság, úgy tűnik, tovább őrizte közösségi életét és ezzel összefüggésben népzenéjét. „Mindig összütt vótunk. Annyiszor végigdalloztunk mi a faluba” - mesélte egy idős énekes 1998-ban. A kisebbségi lét elszigeteltsége is a hagyomány megtartását támogatta. Az életforma azonban itt is változott, és az életszínvonal a magyarországinál magasabbra emelkedett. 1998-as gyűjtőutunk legelső élménye a helyi tájnyelv gazdagsága, a kettős magánhangzók hajlékony zeneisége, „régiessége” volt, és az, hogy találtunk még összeszokott baráti társaságokat, akik tudtak, mert szoktak együtt énekelni. Meglepődve tapasztaltuk ugyanakkor, hogy a falusiakkal folytatott beszélgetésre, éneklésre nemegyszer modem, hideg-meleg vizzel, páraelszivóval ellátott konyhákban került sor, és ha az énekesnek valami nem jutott éppen eszébe, telefonon érdeklődött ismerőseitől. A magyarországi kis falvakban ez akkor még ritkaságnak számított. A muravidéki gyűjtések eredményét 210 kotta segítségével mutatjuk be. Sorrendjük kialakításához népzenei és néprajzi szempontokat egyaránt figyelembe vettünk. A dalok alkalomhoz kötött használati módja határozta meg az első csoportot (1-61), és azért kerültek az élre, mert muravidéki sajátság az efféle dalok viszonylag nagyobb aránya az alkalomhoz nem kötött dalokhoz képest. Alkalomhoz kötött dalok Jeles napok dalai (1-26) A régi paraszti világban az időt az ún. jeles napokhoz mérték. Az esztendő ünnepei közül, csakúgy, mint másutt, Muravidéken is legtöbb a téli időszakra esik, amikor a földművelő munka szünetel. A lucázás vagy kotyolás bőség- és termékenységvarázsló célú, Északnyugat-Dunántúlon és a Felföld nyugati részén ismert szokásával 1998-ban eleven gyakorlatként találkoztunk a Muravidéken. Iskolás korú fiúk végzik adventben, december 13-án, Luca napján azért, hogy a kotlósok megüljenek a fészkükön, a tyúkok sok tojást tojjanak, és a család gazdag legyen. A lucázás gyermekdalokhoz hasonló, ütempáros dallamára jellemző az archaikus intonáció, vagyis a még nem teljesen szabályozott hangközök használata, és olykor a beszédszerüség. Gönczi Ferenc jellemzése a muravidéki kotyolásra is ráillik: „dallama nagyon kezdetleges, monoton” (Gönczi 1914,259-262). A jókívánságok közt a muravidékiekhez hasonlókat idéz: „Tyijeték tiktyok, luggyok um mégüllön, mind az ién kiét kis ..m a hüelibe!” (vő. 1) „Kijeték disznajának akkora szalánnájo légyén, mind a zajtu, ajtu, ajtu!” „Annyi csibéje légyén kijetéknek, mind a ziégén a csillag, füődön a fűszál!” (vö. 3) A szöveg olykor nyomdafestéket nem tűrő, termékenységre utaló vaskos részleteket is tartalmaz. Említésre méltó, hogy a helyi szlovénok lucázása, mely „boszorka formán felöltözött” leányok feladata, nincs kapcsolatban a magyarokéval. A lucázáson kívül téli énekes szokás a betlehemezés, melyet sajnos hangfelvétel nem örökített meg. Horváth Károly Felsőlakosról közölt egy betlehemest (Horváth
