Szúnyogh Sándor: Visszajövök (Lendva, 2008)

Nem történt semi: fáklyavivők voltunk…

Nemzet a nemzetet ne bántsa.

Adj gyermekeinknek örök lángot,

Hogy az új ezred békéjében élhessenek.

Két és fél évtizednyi szerkesztői tevékenységének egyik legfigyelemreméltóbb teljesítménye a Naptár, melynek 27 évfolyamát szerkesztette. A Naptár egyben volt a muravidéki tudományos élet „enciklopédiája” és hosszú évtizedekig a muravidéki alkotók évente megjelenő irodalmi „antológiája”. A kritikairodalom „egyszemélyes” tükre, szimpoziona, párbeszédformáló, kapcsolatépítő, szelektáló folyóiratpótló kiadványa, fóruma.

A műveletlenség és a műveltség között feszülő feloldhatatlan ellentmondást a polgári hagyományokkal rendelkező város kultúrára való képtelensége, s a „balkáni” szindrómán átesett gyér költői és egyéb hagyomány jelenti. A 80-as évek végén induló Muratáj oszlopos tagjának számított, később főszerkesztő-helyettesi funkcióban nemcsak közölt, hanem a határon túli irodalmakkal való kézfogásban is segédkezett. így az évente egy-két alkalommal megjelent folyóirat egymást követő számaiban a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági magyar irodalom jelenidejéből közölt alkotásokat, egy-egy irodalmi blokk erejéig.

Befejezésül kanyarodjunk vissza Szúnyogh Sándor költészetéhez. Egyik utolsó versében - melynek témája éppen az általa szerkesztett Alsólendvai képeslapok díszes és sokszínű albumának készítése közepette keletkezhetett - szintén nem a „kaszás” jól ismert formáját ölti magára a halál. A „régi képeslapok árnyékába” temetkező „önző” és magányos költő (szerkesztés) „árnyalakjának” kalapemeléssel „köszönnek vissza a szembenéző