Szúnyogh Sándor: Visszajövök (Lendva, 2008)

Nem történt semi: fáklyavivők voltunk…

a sarat”. Péntek Imre pályatárs írja ezekről a versekről: „A civilizációs ártalmak elutasítása, a humánus értékek melletti kiállás mindenképpen költői agitáció’ egy tisztességesebb, romlatlanabb világ mellett”.

Már első megjelent verseiben is jelen van az európai tájékozódás, mely az avantgárd, majd később a neoavantgárd verseket megíratja vele. A Halicanumi üzenet és a Hóvágy is tele van kísérletezéssel, amelyek közül az európai szemléleten túli irodalmi „tartományban” honos, japán-kínai gyökerű haiku-versek sem hiányozhattak. Rendíthetetlenül hitt a költői szó erejében, ezért gyakran egyszavas-egyszótagos verssorokat is használt, ezeknek is nagy jelentőséget tulajdonított: a költői szárnyalás lehetőségét vélte bennük felfedezni. A nagy tett című versében a szó és annak jelentése közötti összefüggések iránt tanúsított bizalmatlanságot juttatja kifejezésre. A versre várva címűben pedig a vers keletkezésének, a szóra való „várakozásnak” ironikus megközelítését kapjuk, a versírási tevékenység blaszfémiáját:

... talán majd megérik, megérik egyszer bennem, kifakad belőlem a szó, a szó-vers ülök, várok,

JÖHETNE MÁR!

Fönt jeleztük már: amitől leginkább félt, az a nyelvhalállal rokon szóhalál és a vers „agyagtábláinak” összezúzása, a kultúra és a művelődés, valamint az életkapaszkodóként szolgáló ősi hagyomány eltűnése. S hogy félelme