Szúnyogh Sándor: Visszajövök (Lendva, 2008)

Nem történt semi: fáklyavivők voltunk…

Életében itthon „csak” jó tollú újságíróként, az anyanemzet irodalmi köreiben ihletett költőként ismerték leginkább. Konoksága, nemzete és közössége iránti elkötelezettsége nevét Bécstől Kolozsvárig, Újvidéktől Dunaszerdahelyig ismertté tette. Az anyaországban főleg avantgárd kisugárzású versei miatt ünnepelte a gyér, néha túlságosan is „egyetemes” mércét és igényeket támasztó, az esztétikum egyeduralmát elismerő irodalomkritika. Ő maga is tisztában volt ezzel, hiszen már első verseiben is ott van a programadó szándék: a Tavaszvárás-ban erősen ott munkál a „mi”-tudat, a közösség iránti elkötelezettség vágya, akarata, kassáki hangulatban fúj szellemi cselekvés- és tett-indulót.

Kezdjétek elölről az acélszálú álmok szövését.

Mennydörgésként csattan a pillanat Emlékeitek keserű ízét az őrület vízeséséig küldjétek.

Kezdjétek elölről,

az első gyermeklépésektől,

iszapok-ingoványok vészeit kerüljétek!

A Fáklyavivők-ben pedig népvezéri szerepkörben láttatja magát, mely a „szelíd, szófogadó” népet vezeti egy új Kánaán felé, egy jobb, igazságosabb világba. A csalódottsága annál nagyobb, hiszen a léhűtők hada állja útját, „kiskirályok, pénzhajhászok, hamis próféták, bukott proletárok” a szándékot béklyózzák. - Nem történt semmi, fáklyavivők voltunk - áll a csalódott összegzésben.

Szúnyogh azonban nem minden versében vállalja fel