Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
Nehéz esztendők
majdnem a szívünk szakadt meg, amikor ez az állapot bekövetkezett, és nem tehettünk semmit ellene. Jogosnak tartom a magyar emberekben azt az óhajt, amely igazságtételt helyez kilátásba. Azonban úgy vélem, hogy téged és a többi telepest nincs okom gyűlölni. Ha másképpen alakulna a jövőben e vidék hovatartozása, elleneznék minden megkülönböztetést, elnyomást, amit akár veletek szemben, akár bármelyik más népcsoporttal szemben alkalmazni kívánnának. Viszont azt is elvárom, hogy a magyarságom miatt engem senki se gyalázzon meg. Én anyanyelvemre, őseimre és magyarságomra büszke vagyok, mint ahogy te is jogosan becsülöd értékeiteket. Jaj istenem, már megint mennyire belemélyedtem a beszédbe. Mondd, te is így látod ezeket a dolgokat?- Én is, én is, hát persze. Mit látnám én másként. De mondanom kell azt, hogy erről azért nem szeretnek beszélni. Jobb neked is, ha nem szólni, nehogy baj legyen. Nem, nem, ne értsd rosszul, én nem mondani senkinek, én barát lenni veled, meg családoddal is - magyarázkodott Miha.- Jól esett ismét veled beszélgetni. Engem, tudod, nagyon izgatnak ezek a kérdések. Tudom, hogy a legtöbben mit sem törődnek ezzel; csak azt nézik, hogy a másik embernek árthassanak. Most azonban indulok a hegyre, mert a sógorom már reggel óta füt a pincében. A fejtés közben melegedni is kell, mert ebben a hidegben másképpen nem bírjuk ki. Isten áldjon meg téged, Miha! Üdvözlöm a családodat is - köszönt el László, és még egyszer megérintette fia fejfáját, majd elindult a szőlőhegyre vezető úton. Útközben a temetőben zajló párbeszédről gondolkodott. Felvetődött benne, hogy mennyire barátságos és becsületes emberek is vannak ezek között a telepesek között. Azonban néha nyugtalanság is fel-fel villant benne; ugyan, megbízhat-e ebben az emberben annyira, hogy ennyire érzékeny kérdésekről beszélget vele? A másik pillanatban viszont már elégedetten megállapította, hogy a saját véleményéről, ha kell, bárkinek beszél, még ha bántódása lesz is abból. Attól nem félt, hogy netán ismét a csendőrség kezébe kerül, mert úgy vélte, hogy a lelkiismerete tiszta. Senkit se tekint ellenségének, és senkinek se kíván ártani, ha csak valaki őt nem bántalmazza. Nem titkolja egy percig sem, hogy Magyarországért örökké fájni fog a szíve. Közben már arra gondolt, hogy majd csak sikerül valamennyit a plébános úrnak és barátainak javítani a helyzeten, habár azt is tudta, hogy a visszacsatolás nem lesz könnyű 87
