Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)
A nagy vesztes
Olyan helyzetbe került, amire ő sem számított. Az addig kellemes és derűs hangulata egy szempillantás alatt megszűnt. Elhagyta az éleslátás, egyfajta tompa tehetetlenség nehezedett rá. Érezte, hogy azok a jégcsapok, amelyekről néhány hónapja beszélt Németh Andrásnak, családjában is már részben elolvadtak. Ezek a muraszombati kellemes és kedves kis unokák nem magyar emberek, sőt a magyarsághoz semmi közük nincsen. És ez még nem minden! Arról van szó sajnos, hogy valószínűleg valamennyire már ellenszenvek viseltetnek a magyar értékkel szemben. Mindezért persze egy cseppet sem lehet őket okolni, talán még a leányát sem, aki becsületes embert szeretne nevelni belőlük. Sajnos nem magyart. Bizony, pedig ha a család egyik jégcsapja már elolvadt, akkor sok minden el van veszve. Úgy érezte, hogy az egész élete értelmetlen volt, mert az utódai sem értik meg egymást. Hirtelen azokra a regmúlt beszélgetésekre gondolt, amelyeket még a kőbányai vasútállomáson folytattak egykor, amikor a frontról megérkezve arról tanakodtak, hogy mi lesz velük, ha a szerbek valóban elfoglalják Alsólendvát. Utána sok minden történt, jó és rossz egyaránt, de az elcsatolás nehéz éveiben egyszer sem érezte ennyire vesztesnek magát, mint most, amikor ezt a néhány kellemetlen percet együtt töltötte azokkal, akiket ő a legjobban szeret. Mert hiszen ő éppen úgy szereti a szlovénul beszélő Štefeket, mint a kedves kis magyar Palikát. Az unokák is észlelték nagyapjuk hirtelen elcsendesedését és megváltozását, és egymás után távoztak el a konyhából. László akkor már nem bírt felkelni az asztaltól. Hasonló nyomást érzett ismét a szíve táján, mint délelőtt a templomban. Mindig erősebb lett benne az a felismerés, hogy ezek a gyerekek más-más közegből jönnek és különböző kérdések foglalkoztatják őket. Bennük szinte semmi nem maradt abból, ami László gondolataiban naponta százszor is megfordul. Ők egy új korszak új emberei, akik annyit tudnak egymásról, hogy valamilyen oknál fogva biológiailag rokonok. Gondolatviláguk és életük azonban két eltérő világot alkot. Kételyei, problémái nemsokára örökké a múlté lesznek. A felnövő nemzedék számára a nemzeti kötődés nem számít. Kiss László úgy érezte, hogy az egész világ össze omlott benne. Már az ő gyermeki sem érezték át bánatát, azonban az ő világa ezekben a fiatal, kamaszodé kölykökben teljesen kipusztult. A jégcsapok elolvadtak. Ő a tragikus 20. századnak egy nagy magyar vesztese. És rajta kívül 202
