Göncz László: Olvadó jégcsapok - Pannónia könyvek (Pécs, 2003)

A nagy vesztes

képésznél, amit néhány nap múlva megkapott. Nyugodt, kellemes, idősödő embernek látszott a fényképen.

Az ügyintézés hosszadalmas volt. December elején kapta csak kézhez az útlevelet. Az időjárás azonban még akkor is kedvező volt. Úgy döntött, hogy nekivág az útnak.

Már másnap hajnalban a határátkelőhelyen volt. Zökkenőmentesen átjutott Magyarországra. Sajátos lelki élmény volt számára ez a pillanat. Semmi szokatlan nem történt, de ő mégis meghatódott, amikor a magyar-jugoszláv határt átlépte.

Rédicsről Lendvadedesre akkoriban naponta csak két autóbuszjárat indult. Mivel László korán érkezett, már a reggeli járattal hét órakor megérkezett a dombok és erdők közé zárt kis falucskába. Húsz esztendeje elmúlt annak, hogy utoljára ott járt. Amennyire csak bírta a még mindig érzékeny lába, sietett Gerencsérék háza felé, ahová annak idején az idősebbik leányát férjhez adta.

A ház a falu keleti végén volt. Az udvar elhanyagoltnak, szegényesnek tűnt, mintha már több éve senki se viselné gondját. László szíve a látottak után összeszorult. Mária leánya egykor nagyon szorgalmas volt, így nem tudta mire vélni a látottakat. A leveleiből sem derült ki semmi különös. Igaz, csak ritkán írt, inkább csak a nagyobb ünnepekre, és akkor is csupán néhány sort. Hamar megpróbált túltenni az első benyomáson, és sietett az ablakhoz kopogtatni.- Ki az? - kérdezte egy rekedt férfihang belülről.- Vendég érkezett. Adjon az Isten jó reggelt mindnyájatoknak. Én vagyok az, László, az édesapátok - válaszolt hangosan a jövevény.- Hát, maga az, papa? De meglepett bennünket! Várjon néhány pillanatot, mert mi még az ágyban henyélünk - szólt ki Péter a szobából.

Amíg László várta, hogy ajtót nyissanak, ismét körültekinthetett a ház körül. Nem sok látnivaló volt ott, de a lapát is, a seprő is, meg egy háromlábú szék is szétszórtan hevert a ház előtt. Gyorsan felállította a lapátot, és a széket is a fal mellé helyezte, az üstök alá. December volt ugyan, de nem volt túlságosan hideg. Lágynak mutatkozott az idei tél. Csak majd később ne mutassa meg a fogát, gondolta magában az ajtó előtt álló ember. Közben már nyitották az ajtót.

190