Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

mazású leányról van szó. Mivel őszinte, jóindulatú és megbízható személynek vélte Rumi Sándort, azt is elmondta neki, hogy ő valójában szökésben van, és hogy minél hamarabb szülővárosa környékére kíván jutni, aztán majd meglátja, mitévő legyen.- Gondoltam, hogy nem vagy te egyszerű magunkfajta parasztlegény, mégis nagyon szerettem volna, ha nálunk kötsz ki. Belátom, hogy alaptalan ábrándot ébresztett bennem a ma esti váratlan találka, mégis elhiheted nekem, hogy örvendek a találkozásunknak - jegyezte meg a bognármester.- Sándor bátyám, én vagyok nagyon hálás maguknak. Nem vagyok én afféle úri gyerek, Alsólendván mi is keményen megdolgoztunk minden betevő falatért. Ezentúl pedig isten tudja milyen lesz a sorsunk.- Sajnos, nem tudjuk mi vár ránk, bár én a fiam tragédiájával az életörömömet is elveszítettem. Rettenetes esemény volt az a történet! - állapította meg Sándor, majd, bár az éjszakába nyúlt a társalgás, mesélni kezdte a fia tragikus sorsát.- János tíznapi utazás után, 1942 májusában érkezett meg Oroszországba. Most is mindennap elolvasom a levelét, amelyben tájékoztatott bennünket, hogy néhány kisebb állomás után Kurszk volt a végállomás, ahonnan aztán úgy haladtak tovább, hogy éjjel nyomultak előre, nappal pedig pihentek. Több levelet kaptunk tőle, hiszen távbeszélő alakulatosként egy ideig a tartalékos hadosztályban volt, és volt ideje írni. Aztán később sajnos a pokol közelébe került. Valamikor július második felében az első frontvonal mögé helyezték át. Ugyan valamivel kedvezőbb helyzetben voltak, mint a tüzérek, azonban a becsapódások közöttük is kíméletlenül ritkítottak. Miután az oroszok keletre, a Don folyó mögé húzódtak, a magyar és a német alakulatok a folyóig követték őket, s annak jobb partján rendezkedtek be. A mi Jánosunk először ott sérült meg, miután becsapódott mögötte egy gránát, amikor éppen a vezetékeket kötötte össze. Az egyik levelet a tábori kórházból írta, ahol két hetet töltött. A sebei nem voltak akkor nagyon súlyosak, így már korábban elhagyhatta volna az alkalmi kórházat, azonban másképpen történt. János buzgóan vallásos fiú volt, a családban is mindig ő ösztönzött bennünket a vasárnapi szentmisére és ünnepi szertartásra. Ott a katonai kórházban, mivel éppen

80