Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
két magyar érzelmű potornyai horvát ember panaszolta el a főutcán, hogy valamelyik nagyobb településen az általuk banditáknak nevezett személyek az összes villany- és telefonvezetéket megrongálták. Üldözésük során halálos áldozatok is voltak, és az ilyesmiről már többször érkeztek hírek. Pedig amikor 1941-ben, hosszas várakozás után, valamikor júliusban, Csáktornyán is végre ünnepelhettük a felszabadulást, talán tizenötezer ünneplő ember is tolongott a főtéren - magyarázta István.- Nekem is arról számoltak be a feletteseim, hogy a muraközi horvátok körébe, akiknek többsége remélhetőleg mégsem táplál erőteljesebb ellenszenvet nemzetünk iránt, egyre nagyobb számba épülnek be különböző szláv vidékekről származó kommunista elemek, akik bujtogatnak, és partizánharcra buzdítják a helybelieket. Feltehetően a fiatalabbak körében egyre nagyobb a hatásuk. Igaz, hogy a Muraköz is már ezer esztendeje Magyarország és Zala megye szerves része, azonban én amondó lennék, hogy őszinte párbeszéddel tisztázni kellene velük a hovatartozásra vonatkozó szándékukat. Csak Zrínyi örökségére hivatkozni az adott helyzetben önmagában nagyon kevés. Az állami és a megyei politikai vezetés képviselői semmilyen jellegű egyezkedésre nem hajlanak, így sajnos ott még csúnya eseményeknek lehetünk majd szemtanúi. Az is félő, hogy mindez ide, a Lendvavidékre is átterjed, hiszen a szlovénok körében is akadtak olyanok, akik már a háború kezdetén rokonszenveztek a kommunista és a délszláv eszmékkel. Erre már a nyáron utalt Gábor plébános úr is. A politikai és a hétköznapi ember szempontjából életbevágó kérdésekkel evés közben még foglalkoztak egy kicsit, majd Péter személyes ügyekre terelte a beszélgetést. Köntörfalazás nélkül elmesélte az édesapjának, hogy még a nyáron szoros szerelmi kapcsolatba került Klein Bertával, és a lánnyal most is találkozni akar. Varga István, aki fia érkezésének nagyon megörült, a hallottak után annyira felháborodott, hogy az ajtót becsapva, megjegyzés és válasz nélkül távozott a házból. Felesége, Péter édesanyja zokogva a fia nyakába borult, majd a férje után szaladt, hogy nyugtassa, és mérsékletre bírja. Péter a felháborodott édesapa láttán eltökélte magában, hogy amennyiben nem kíván vele higgadtan szót váltani, még aznap, miután találkozott 37
