Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
Bertával, elutazik Szombathelyre. Bő tíz perc telhetett el, amikor goromba szavakat mormolva István visszajött a szobába.- Amikor az előbb érett férfiú módjára beszéltél, még álmomban sem hittem volna, hogy ilyen őrültségre mersz gondolni. Te teljesen elveszítetted a józan eszedet! Te egyáltalán tudatában vagy annak, hogy mekkora bajba keversz bennünket, és főképpen magadat? Rendőrnyomozó létedre kikezdenél egy zsidólánnyal, ráadásul most, amikor az egész társadalom törvényesen is kiközösítette őket - ordította István gazda a fia fülébe.- Bárki emelt is engem bármi áron bármilyen rangra vagy tisztségre, én azért még egy fajt, egy embercsoportot nem fogok elítélni - szólt továbbra is higgadtan Péter. Erre fölállt az asztaltól és folytatta: - Kedves édesapán, én mindig megpróbáltam becsületes gyermek, majd legény lenni, és mindennél szentebb volt számomra a család szeretete és a szülők tisztelete. Remélem, hogy ezt sokszor sikerült kellőképpen bizonyítanom. Hogy az ember életébe, legbensőségesebb érzelmi világába miért lép be valaki egyenes vagy kanyargós ösvényeken, azt én nem tudom megmagyarázni. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy Berta iránti szerelmem határtalan, és azért mindent hajlandó vagyok elkövetni. Ha kell, megválók hirtelen jött megbízatásomtól, de végső esetben a családi háztól is, és koldus módjára élem az életemet. Mindenekelőtt azért osztottam meg önnel a titkomat, mert segítséget vártam ebben a helyzetben, amelyben vagyunk. Tudom, nem illő a gyereknek a szülőt kioktatni, és én sem kívánok veszekedni azokkal, akiket a legjobban szeretek ezen a világon, azonban ebben a kérdésben nem tudok az érzelmeimmel ellentétesen cselekedni. Higgye el nekem édesapám, hogy az elmúlt három hónapot is beszámítva, én elégé világosan látom, hogy milyen helyzetben vagyok, és mekkora kockázatot vállalok. Éppen ezért bíztam nagyon a szüleim támogatásában. Nem kívánok fejjel a falnak rohanni, és bárkit szerencsétlenségbe vagy katasztrófába taszítani. Ezek után azonban félek, hogy együtt sem tudunk megoldást találni. Egyedül pedig semmiképpen nem leszek arra képes. Péter gondolatait síri csend követte. Egy percig még a három ember lélegzetét se lehetett hallani. Csak azt követően borult ki az 38
