Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
ródott, és az alagút végét még nem is látjuk. Most már én is belátom, hogy nagy a baj. Arra kérlek, hogy nagyon óvatos legyél, és ha úgy alakul, hogy nagyon szorul a hurok, legyen még időd ebből kilépni.- Talán mégsem kellene ennyire sötéten látni a helyzetet, mégis csak az a legfontosabb, hogy nem vittek el a harctérre - próbálta szépíteni a Varga István által vázolt állapotot a felesége -, és te nem olyan csendőr vagy, mint ezek, akik az utcán járnak, és ki vannak téve különböző veszélynek, és az emberek ellenszenvének. Te már itthon lehetsz, pedig távozásodkor olyasmi is megfordult gondolataimba, hogy...- Ezt ne folytasd, kérlek! Péter tud magára vigyázni, azonban balgaság lenne nem szembenézni a valós helyzetünkkel, ami számára nagyon kellemetlen lehet. El kell készülni a legrosszabbra is, és arra az esetre is lássunk előre megoldást - szólt ismét határozottan a családfő.- Biztos, hogy ilyen fejleményekkel a vezetőink nem számoltak. Sajnos, az is észlelhető, hogy az utca emberében, az éhező tömegekben is nagy már a feszültség és az elégedetlenség. Főképpen a félelem uralkodott el mindenkin. Pécsett ezt erőteljesen lehetett tapasztalni, bár feletteseink megpróbálnak még mindig rózsaszín képet festeni az ország állapotáról, valamint a háborús szerepvállalásunkról. Az ezernyi gondot azonban nehezen lehet leplezni. Nem tudom miért éppen engem szemlétek ki erre a tisztségre, de az adott helyzetben nem volt semmilyen lehetőségem mást választani. Arról nincs sajnos tudomásom, hogy régi barátaimmal, ismerőseimmel közben mi történt, hiszen hamar elszakadtunk egymástól - jegyezte meg elszomorodva Péter, majd kérdéssel fordult szeretett szüleihez: - Arról mit lehet tudni, hogy a közeli Muraközhöz hasonlóan itt a járásbeli szlovének körében is felütötte volna a fejét az ellenállási mozgalom, mert az én közvetlen feladatköröm főkképpen az ilyesmire terjed ki?- A múltkor hosszan beszélgettem Gábor Dávid plébános úrral, aki a szlovénok között él, és ő nem beszélt semmilyen ellenállásról. Pedig a papok tudják a legjobban az ilyesmit. Említette, hogy valamilyen kommunista csoporttal meggyűlt a baja, de nem beszélt különösebb veszélyről. A Muraközben azonban más a helyzet. A minap is 36