Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)
és invitálta, hogy foglaljon helyet. Nagy megkönnyebbülés volt ez a fiatalember számára, hiszen ő jóformán még tisztelegni sem tudott, és a hivatalos katonai szakterminológiáról sem kapott addig egyértelmű felvilágosítást.- Ne ijedj meg fiam, nem lesz semmi bántódásod. Ha tudsz élni a lehetőséggel, még szerencséd is lehet - szólt nyugtatóan az úgyszintén fiatal, legfeljebb harmincöt éves Szabó százados, majd folytatta: - Amikor tanulmányoztam az újoncok jellemzéseit, úgy gondoltam, hogy te lehetnél az egyike azoknak, akikből jól képzett rendőrtisztet nevelnek. Tudod, a hadseregnek mindig kötelessége a csendőrséggel és a rendőrséggel tökéletesen együttműködni, hiszen csak ily módon lehet kellő szintű éberséget és rendet biztosítani. Az elmúlt hónapokban is küldtünk néhány hozzád hasonló legényt a pécsi kiképzőbe, és többen közülük beváltak. Tudom rólad, hogy szorgalmas tanuló vagy és okos ember, tehát minden adottságod megvan ahhoz, hogy messzire vidd a pályán.- Százados úr kérem, én elnézést kérek, de az én érdeklődésem más irányú, ezért a budapesti egyetemen is...- Tudom én jól, hogy más céljaid voltak, de a mai helyzetben ezzel a lehetőséggel sokan örömmel élnének - vágott Péter szavába határozottan a tiszt, és a hangja is gyökeresen megváltozott. A kezdetben kedves, megértőnek tűnő százados szigorú katonatisztté formálódott, akivel, alárendelt helyzetben, aligha tanácsos ellenkezni. Emeltebb hangnemben folytatta: - Ha nem akarsz élni a javaslatommal, természetesen nem muszáj, azonban akkor nincs más megoldásom, mint hogy besoroljalak a gyalogságba ágyútölteléknek. Állítom, hogy egy hónap múlva már a fronton leszel! Varga Pétert meglepte a megváltozott fejlemény. Azt azonnal belátta, hogy hosszabb elmélkedésre nincs lehetősége, és szinte kapásból kell neki valamit mondania. A rövid tétovázás alatt csupán arra gondolt, hogy amikor vége lesz ennek a hosszúra nyúló háborúnak, akkor majd búcsút int a rendőrségnek, és normális körülmények között befejezi a jogot. És természetesen arra is gondolt, hogy így talán hamarabb viszontláthatja Bertát. A következő pillanatban már jelezte, hogy élni próbál a lehetőséggel, és illedelmesen köszönetét mon31