Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

dott Szabó századosnak. A tiszt arcán ismét az elégedettség jeleit lehetett észlelni, akinek bizonyára a felettesei rendeletbe adták, hogy találjon kellő számú alkalmas fiatalembert a rendőrség és csendőr­ség állománya részére. Péter néhány nappal később már a pécsi rendőr-főparancsnokság keretébe tartozó tiszti kiképzésben vett részt. Hamar megértette, hogy az adott helyzetben nem lehet teljes, az egyetemi képzéshez hasonló tanulmányi programra számítani, hiszen a rendőrségen és a csendőrségen belül, az egyre romló biztonsági helyzet miatt, óriá­si káderhiánnyal küszködtek. Néhány értelmes fiatalembert a járási őrállomások helyettes vezetői tisztségére képeztek ki, mert ott elég­gé silány volt a helyzet, illetve különböző nyomozószolgálatokra. A felkészítés gyakorlati része mindössze egy hónapig tartott, amikor a fegyverhasználat, a céllövés, valamint néhány razzia-felszámoló be­vetés legfontosabb elemeit ismerték meg. Mozgékony és teherbíró legény volt Péter, így az intenzív gyakorlatok nem jelentettek számá­ra különösebb nehézséget. Valamennyire többet vesződött a fegyver­­használat fortélyaival, és a céllövészet sem volt az erőssége. Mindezt pótolta higgadtságával és értelmes véleménynyilvánításával, ami, fiatal kora és kései érkezése ellenére, hamar csoportelsővé tette. Az elméleti előadások főképpen biztonságpolitikai, jogi és ideológiai témakörökből álltak, amelyek közül az utóbbi esetében számos el­lenszenv bontakozott ki benne, azonban tudta, hogy még a jelét sem mutathatja ellenvéleményének. Az adott körülmények között annak nagyon súlyos következményei lehetnek. A napi elfoglaltság mellett Péter sokat gondolt az otthoniakra. Kü­lönösképpen Bertára, akitől folyamatosan bocsánatot szeretett volna kérni az utolsó estén történtekért. A korábbinál nyomatékosabban szerette volna a tudtára adni, hogy mennyire szereti. Egyre jobban ag­gódott a zsidósággal szemben erősödő, akkorra már számos tekintet­ben tetőződő ellenszenv miatt is, különösképpen a nyilvánosan fajirtó jelleget öltő törvények és jogszabályok mélyrehatóbb megismerése kapcsán. Bertát illetően azonban valamiért mégis bízott a csodában. Már amikor megérkezett Pécsre, írt a szüleinek levelet, Bertának azonban nem mert. Akkor az még nem vetődött fel benne, hogy zsidó 32

Next

/
Thumbnails
Contents