Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

szigorúan meghatározza az erre vonatkozó tilalmakat és magatartásformát. A két fiatal mindennel tisztában volt. Egyik korábbi találka alkalmából, valamennyire szemérmesen, váltottak is erről néhány szót, és megállapodtak abban, hogy nem engednek a kísértésnek. Csakhogy a rettenetes bánattal átitatott, mérhetetlen szerelem, a jövő iránti bizonytalanság és a folyamatos sírás révén valamennyire eltompult, a normális kerékvágásból kisodródott gondolatok, az elfáradt agytekercsek átalakították a dolgok menetét. Mintegy negyedórás erőteljes ölelés és számtalan csók után, az értelemtől az érzelmek világába áthelyeződött édes pillanatban megtörtént az, amit néhány perccel korábban még egyikük sem akart. Néhány pillanatig kölcsönösen a mennyországban érezték magukat, aztán a következő percek a meredek lépcsőkön bebizonyították, hogy ahhoz a pokol mennyire közel van.

A két fiatal valamennyivel később óriási csalódással állott szemben: egyikük sem tudta megérteni, hogy miért haraptak a tiltott gyümölcsbe. Egy-két percig vegyes érzelmek kavarogtak bennük, aztán egyre jobban felülkerekedett a bűntudat ereje. Mindketten megijedtek, Bertán ismét erőteljes sírás vett erőt, ami főképpen a lelki csalódottság, nem pedig a szerelmi aktus utáni kellemetlen fizikai utóérzés következménye volt. Nem szóltak egymáshoz, csak álltak tovább némán a lépcsősor melletti fa vastag törzse tövében. A csendet a legény szakította meg, miután a városban valami zajra, hangosabb beszédre lettek figyelmesek. A hely, ahol álltak, viszonylag közel volt a polgári iskola és a római katolikus iskola közötti úthoz, amely a főutcára vezetett.

Lopakodva osontak végig az utcán, még az utolsó csók is elmaradt a nagy idegességben. Attól nagyon féltek, hogy a fő utcán a járókelők felismerik őket. Szerencsére nagyon sötét volt, és senki nem került a közelükbe. Amikor a leány otthonához közeledek, Péter megszorította Berta kezét, és szaggatottan a fülébe súgta: „Örökké szeretni foglak! Mindenben számíthatsz rám. Isten veled!” A lány semmit nem válaszolt, csak beosont az udvarra nyíló rácsajtón.

A fiút már türelmetlenül várták, hiszen reggel el kellett utazni, a szülők pedig még számos tanáccsal kívánták őt ellátni. Az édes27