Göncz László: Kálvária - Pannonia könyvek (Pécs, 2011)

vén nemzetet is érték sérelmek, ezért megértem aggodalmadat. A summás kérdésektől valamennyire elrugaszkodva, mást kérdezek most tőled, ami fontos lehet számomra. Az ilyesmiről nem szokás enynyire nyíltan és közvetlenül beszélni, de én ebben a helyzetben mégis megteszem. Arról meggyőződtem, hogy széles látókörű, jó szándékú ember vagy. Semmi nem igaz abból, amit egyes polgártársaid rólad beszélnek, amiért feljelentgetnek. A nemzeti elkötelezettséged azonban töretlen, ami manapság egyenlő lehet az öngyilkossággal. Mondd meg őszintén, van-e arra esély, hogy amennyiben most elküldelek egy nyugodt szlovén faluba, meg tudsz-e majd engem, mint nőt, néhány hónap múlva kedvelni? - kérdezte valamennyire izgatottan a hölgy.- Mint embert, már most is megkedveltem. Nem tudom azonosítani azzal a vörös csillagot viselő partizánasszonnyal, akivel tegnap találkoztam. Bizonyára élni is tudnék magával. Ha viszont arra gondolt, hogy érzek-e, illetve érezni fogok-e igazi, meghitt szerelmet Bertán kívül bárki más iránt, akkor csak egyet tudok mondani. Bármi történik is velem, élek vagy halok, bárhova sodor a jövőben a sors, én utolsó percemig csak Bertába leszek szerelmes. Ezt nem az eszem, hanem a szívem mondatja velem. Én abban hiszek, hogy amint több virágfajta is életében csak egyszer nyílik, és akkor képes elbűvölni a szép iránt vágyakozó szemünket, én is csak egy nőt tudok igazán szeretni. Bertán kívül másnak nem vagyok képes magamat teljességében odaadni. Mivel őt elszakította tőlem a sors, az emlékeket, az elképzelt vágyakat fogom életem végéig dédelgetni. Bármilyen szörnyűségben tengődök, egyre jobban érzem, hogy a testi kapcsolatot tudom mellőzni. Ha ő már netán nincs is ezen a földön, az én vonzódásom mégis rendületlen iránta - vallotta Péter, és közben erősen szorította Olga mindkét karját. Az asszony könnyezve hallgatta a legény őszinte szerelmi vallomását egy másik nő iránt. A könnyeket nem a csalódottság, a méreg vagy a bosszú, hanem valamilyen megmagyarázhatatlan belső lelki boldogság kényszerítette ki a szeméből. Arra gondolt, hogy ezt az embert az élet ajándéka volt megismerni. Akkor is, ha soha nem lesz az övé. Péter szónoklása közben Olga is az elvesztett férjére gondolt és a kisfiára. Kellemesen érezte magát.

218