Zágorec-Csuka Judit: A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig (Lendva, 2006)
Bevezető gondolatok egy monográfiához
Bevezető gondolatok egy monográfiához BEVEZETŐ GONDOLATOK EGY MONOGRÁFIÁHOZ Zágorec-Csuka Judit „A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig" című doktori disszertációja alapján készült műve hiánypótló és hasznos munka. Hiánypótló és hasznos, mert az egyetemes magyar tudományos vizsgálódás és kutatás olyan szellemi teréről, a magyarságtudomány által diaszpóraként emlegetett kis, muravidéki közösségnek szellemitudati régiójáról ad információt, amelynek a magyar közvélemény még a nevét sem ismeri, legfeljebb zavaros kép bontakozik ki előtte a szlovénszlavón-szlovák földrajzi kifejezéseket sejtető toponímiák hallatán. Pedig a jelen dolgozat egyik célkitűzése éppen ez - a ködoszlatás, a dolgok nevén nevezése, a fehér foltok feltérképezése és eltüntetése. Zágorec-Csuka Judit nem első nekifutásból fogott hozzá a jelen monográfia megírásához. Bár az egyetem befejezésétől eltelt közel másfél évtized, nem tétlenkedett, talált elég feladatot magának, a lehetőségek adta keretek között „csendesen építkezett”. Igaz, időközben a szemináriumi dolgozatok megírását a dolgozatjavítások, a számtalan kulturális jellegű újságcikk, a lapalapítási kísérlettel együtt járó gondok és az irodalmi életben való helytállás, annak operatív szervezési kötelezettségei váltották fel. Örökölte viszont azt az interdiszciplináris gondolkodást, melyet hellyelközzel minden kisebbségi közeg elvár, a szellemi és kulturális elit kötelességének tekint. Az igen terjedelmes, a kiadványok és a forrásművek jegyzékével, kronológiával és a név- és teljes helységmutatókkal a monográfia közel 500 oldalt tesz ki. Az irodalom- és sajtó történeti és végül is könyvészeti-könyvtártörténeti alfejezetekre tagolt dolgozat az 1945 és 2004 közötti időszakban a Szlovén Köztársaság északkeleti csücskében, kisebbségiként egzisztáló, de kulturális tekintetben igen figyelemre méltó kondíciókkal rendelkező, alig 10 ezernyi magyarság szellemi-könyvészeti tevékenységének összegzése. Talán az sem véletlen, hogy a három részből éppen az irodalmi, illetőleg könyvkiadási rész a legterjedelmesebb, jelezve előre, hogy a prioritási sorrend egyben jelentőségbeli is. A szerző jó érzékkel figyel fel az irodalomteremtő szándékra, amely a kezdetektől meghatározta a „többszörösen” is peremhelyzetben élő alkotók írói módszerét, egy-egy zsáner iránti elkötelezettségét. Az irodalom „előtti korszak", a konstituálódás folyamatát megelőző előtörténet csak utalásszerűén, az említés szintjén van jelen a dolgozatban, mintegy jelezve, 5
