Zágorec-Csuka Judit: A szlovéniai magyar könyvkiadás-, sajtó- és könyvtártörténet 1945-től 2004-ig (Lendva, 2006)
III. Nemzetiségi könyvtárak Szlovéniában - III. 6. Könyvtáros személyiségek
Könyvtáros személyiségek III. 6. KÖNYVTÁROS SZEMÉLYISÉGEK BABOVIČ Irena (Hármasmalom, Trimlini, 1947 - } könyvtáros, tanítónő. 1976-ban került a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárba Sever Bela professzor és könyvtárigazgató felkérésére. Ő volt az első magyar szakos a muraszombati könyvtárban, ő kezdte el úgymond „megtörni a jeget”, vagyis bizonyítania kellett ezen a területen. Sok munka várt rá akkor, hiszen a magyar könyvek zöme nem volt katalogizálva, csak egy csekély részét katalogizálta Nikica Brumen mint szakképzett könyvtáros. Mivel Babovié Irenának csak tanári diplomája volt, amelyet a maribori Pedagógiai Akadémián szerzett, egyhónapos könyvtáros továbbképzésen vett részt a ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban. Azt követően ő végezte a magyar könyvek feldolgozását és szervezte a könyvcserét a budapesti Országos Széchényi Könyvtár és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár között. Feladatai közé tartoztak volna a gorlcskói könyvtárakban és óvodákban, iskolákban tartható meseórák is, de ezt már nem végezte, mert 1979-ben visszatért a tanári pályára. 369