Göncz László: Felszabadulás vagy megszállás? A Mura mente 1941 - 1945 (Lendva, 2006)
II. Az események kronológiája - II. 6. A "vend-magyar" elmélet
nemzetiség legyen”. Az egyesület vezetősége feladataként ismételten hangsúlyozta a tanítókérdés helyes rendezését, magyar óvodák felállítását és azt a törekvést, hogy az édesanyák is magyar nemzeti szellemű nevelést kapjanak. Egyébként a Pável Ágoston által elkészített vend nyelvtant szakmai szempontból az ülésen Antauer Jenő főtitkár értékelte. Antauer egyebek mellett a következőket fejtette ki: „A munka kiváló tudományos mű, néhány kivétellel az igazi vend nyelvet adja. A terminológiájához szükséges műszavakat - a vendben azok nem lévén meg - a szlovéntól kölcsönözte, de a vend nyelvhez idomította.” Az ülésen részvevők véleménye szerint az elkészített nyelvtan olyan tudományos szintű, terjedelmes munka volt, ami többszörösen meghaladta a VMKE elvárásait, a hétköznapi ember számára viszont - véleményük szerint - túlságosan magas színvonalú, ezért használhatatlan volt.67 A Pável-féle nyelvtannal a szervezet a későbbiek során is foglalkozott. A bizottság 1943 februárjában is ülésezett, majd pedig az 1943. március 5-re összehívott választmányi ülés is tárgyalta. Mivel az elfogadott határozatoknak, valamint azok magyarázatainak rendkívül fontos jelentősége van a Mura mentén élő szlovénok, valamint a szlovén-magyar együttélés szempontjából, ezek jelentős részét idézzük. A határozat első részét a bizottság fogadta el, majd azt a Választmány megerősítette és kiegészítette. A sajtó közlése alapján - egyebek mellett - a következőket foglalta magába a bizottsági határozat és annak kiegészítése: „... A bizottság elismeréssel adózik dr. Pável Ágoston nagy nyelvtudással készített munkájának. A nyelvtant azonban nem tartja minden részében a vend nyelv hagyományaival és a ma élő vend nyelvvel összeegyeztethetőnek. Ezért a bizottság szükségesnek tartja ezen különbségek kiküszöbölésére a két leghivatottabb személy: dr. Pável Ágoston egyetemi magántanár és Mikola Sándor c. főigazgató, felsőházi tag felhívását véleményük összeegyeztetésére. A bizottság véleménye egyébként is az, hogy a dr. Pável Ágoston által szerkesztett nyelvtan kiadása - még Mikola Sándorral egyetértésben történő javítása esetén is - a mai terjedelmében és összeállításában szükségtelen és csak egy gyakorlati iskolai nyelvtan alapját képezheti.” A határozattal kapcsolatban a bizottság a következő magyarázatot közölte: „A vend nép sem az első világháború előtt, sem a jelenben nem tartotta magát nemzeti kisebbségnek. A vend anyanyelvű népcsoportban önálló vend nemzeti öntudat sohasem létezett, hanem magyar nemzeti öntudattal volt és van telítve. De még a megszállás alatt sem fejlődött ki nemzetiségi öntudata, sem vend, sem szlovén, sem jugoszláv, mint az a többi 67) MéV, 1943. január 1-jén, XXXVII. évf., 1. szám, 1. p. 54