Zágorec-Csuka Judit: Gábor Zoltán festőművész portréja (Lendva, 2002)

Vélemények, recenziók Gábor Zoltán esszéiről és tanulmányairól

Gábor Zoltán: Elmondom

Gábor Zoltán a II. világháború alatt a budapesti Iparművészeti Középiskolát látogató délvidéki festőgeneráció egyik legmarkánsabb alakja. Ahhoz a festőnemzedékhez tartozik, mely - bár kacérkodott az absztrakt és nonfiguratív avantgarde irányzatokkal - mégis egy kicsit „elkésett", más szempontból pedig egy kicsit „korán jött" nemzedék. Rendkívül jelentős és gazdag festői életmű az övé, bár - éppen az előbb elmondottak miatt - ő magát mindig is egy kicsit maradinak szokta nevezni. Festői ars poeticája ezért eleve elutasítja a Tart pour l'art-t, hiszen a művészet szerepét ennél jóval többre tartja. Az ő képeinek mondanivalója van. Ez a mondanivaló pedig nemegyszer súlyos vádaktól terhes, s valljuk be őszintén, nem alaptalanul. Ez a vád azonban súlyos önváddal párosul nála. A modern ember nagy erkölcsi kérdései, paradoxonjai szólalnak meg ezeken a képeken.

S mintha még ez sem elégítené ki a festőt, aki - mint némely esszéjéből kiderül - Picassoval együtt attól fél, hogy a mai ember már nem érzi lelki szükségletnek a művészetet, s ezért nem is figyel oly nagy mértékben a művészember (festő) szavára. S ezzel függ össze az a fáradozása, hogy a művészeteket a könyvtárakba és múzeumokba száműzze, „mint elmúlt idők, érthetetlen, haszontalan és fölösleges maradványait."

Gábor maga is úgy érzi, hogy rohamosan fogyatkozik azoknak a száma, akik értik és meg is értik a művész és a műalkotások üzenetét. Ezért határozott úgy, hogy más művészeti irányzatokat (irodalom, mitológia, művészet-szociológia és pszichológia stb.) segítségül hív, hogy elhunyt költő- és festőbarátainak művészetére felhívja a figyelmet.

A Zágrábban élő festőművésznek nem ez az első ilyen jellegű kirándulása az írott szó területén. Már 1982-ben a szlovéniai Muraszombatban megjelent Postagalamb című, hasonló tematikájú gyűjteményében is sikeres próbálkozást tett ilyen irányban. Ekkor - a köteteimmel összhangban - képzőművészeti képeslapokat küldött Lendván élő grafikus barátjának, Gálics Istvánnak. A most készülő kötetébe 14-et vett föl Gábor. Közös vonásuk, hogy mindegyik a művészetről, a művészetekről való gondolkodás jegyében született.

A bevezető „ab ovo"-ban szülővárosáról és barátjáról, Vlaj Lajosról ír. A Lelkem a pányván-ban a magyar mondavilágban keres magyarázatot a Mura mellett élő horvát és magyar (őrségi) nép zenei hasonlóságaira. Az ezt követő négy írásban Franciaországba kalauzol el bennünket Gábor, élete legszebb szakaszának, 1953-as dél-franciaországi „csatangolásainak" emlékét rögzíti. Figyelemre méltó, sajátos módon megírt a

127