Török Károlyné Miszori Marianna (szerk.): Virággal ékes. A népi bútorfestés hagyományai (Zalaegerszeg, 2012)
A népi bútorfestés hagyománya
A NÉPI BÚTORFESTÉS HAGYOMÁNYA A XXI. század küszöbén, mai világunkban, talán kevésbé ismert kifejezés az úgynevezett népi bútorfestés. Szavaink értelmezése, használata, környezetünk, berendezési tárgyaink alapvetően megváltoztak a századok múlásával. Manapság ritkán használt kifejezéssé vált e ritka mesterség. Mi is volt hát valamikor a népi bútorfestés? A hajdani paraszti életforma a XVIII. és a XIX. században az embereket az önfenntartás mellett az önellátó gazdálkodásra is késztette. A kialakult háziipar akkoriban virágzó volt, hiszen szinte minden falunak megvolt a maga fazekasa, kosárkötője, susztere, szőni-fonni tudó asszonyai, bognárai, asztalosai és megannyi kézműves terméket előállítani tudó mesterei. Ám szinte minden háztartásban ismerték azokat a fortélyokat, amik egy-egy kézműves szakma elsajátításához kellettek, és amelyek által otthon tudták előállítani termékeiket. Ilyen mesterség volt valaha az asztalosság és a hozzá szorosan tartozó bútorfestés is. A falvakat körülvevő erdők adományát, a fát felhasználva a hozzáértők akkoriban még kézi szerszámokkal maguk állították elő bútoraikat. így a szekrényeket, tálasokat, ágyakat, ácsolt ládákat, asztalokat, székeket, sámlikat, padládákat, padokat, kelengyés ládákat, sulykokat, képkereteket, tükörrámákat. A magyar ember - génjeiben hordozva a díszítő ösztönt - az alkotás vágyánál és öröménél fogva ezeket a bútorokat kivirágozta, vagyis a természetben fellelhető gyönyörű virágokat és egyéb, számára kedves motívumokat festett a bútoraira. Mesebeli kincseket alkotott, hiszen a múzeumokban fellelhető festett bútoroknak mai napig csodájára járnak. A népi bútorfestés tehát valaha az otthon elkészített bútordarab megfestését, kidíszítését, vagyis kivirágozását jelentette. Különvált a férfi és a női munka jelentősége és fontossága e mesterségnél, hiszen míg a bútordarabokat a család férfi tagja készítette, addig a nő feladata volt a megvirágozás, vagyis a tárgy színessé, egyénivé tétele. Szinte nem volt két egyforma tulipános láda, de természetesen a virágmotívumokban sok hasonlóság fedezhető fel. A népi bútorfestés, mint hajdani mesterség és kézműves szakma, szinte eltűnt az évszázadok nyomán, ám szerencsére maradtak folytatói és ismerői. E kiadványnak fő célja, hogy megismertesse az olvasót és felkeltse az érdeklődést egy olyan régi szakma iránt, mint a bútorfestés, mely azonban visszahagyományozható. Fontos, hogy korunk emberének, e felgyorsult társadalomban lehetősége legyen megismerni a rég feledésbe merült népi bútorfestés mesterségét, mozzanatait. A mai világunkba áthagyományozni e mesterséget azt jelenti, hogy hidat tudunk építeni a régmúlt hagyományai és a jelen modern világában élő ember lelke között. A bútorfestés, a virágozás, vagyis az alkotás öröme mindenki számára meghozza azt az élményt, mely által ránk hagyományozott magyar kultúránk tovább él az alkotó által. 14
