Štampah, Miha: Hétköznapi hősök. Nyomot hagyni a világban (Lendva, 2019)

Az írókról

Az írókról O piscih Végi Noémi vagyok. A jelen a múlt jövője. De a múlt nélkül semmiképp sem lenne jelen. Véleményem szerint így is kell bánnunk vele - tanulni a múlt hibáiból, s igyekezni jobbat, hatékonyabbat, hasznosabbat alkotni. Majd felmerül a generációk közti tudásátadás, amely nem mindig zökkenőmentes. A Hétköznapi hősök című projekt viszont jó alkalom volt arra, hogy hidat építsünk az idő folyója vájta meder fölé. Vannak egyének, akik életük során jelentős dolgokat tettek - főleg olyanokat, melyek fizetsége a kedves szó vagy lelki feltöltődés. Talán ez a legértékesebb fizetség. Mivel a tavalyi interjúk során sok hasznos tapasztalatot szereztem, idén nagy lelkesedéssel kezdtem bele. Nem bántam meg. Sőt, egy picit ismét belekóstolhattam az újságírás fortélyaiba, nehézségeibe. Határidők, egyeztetések, levelezgetések tengerén keresztül eljutottunk a végső alkotásig. Remélem, hogy azok az interjúalanyok, akik hallatták a szavukat, elégedettek lesznek a papírra vetett történeteikkel. Sem Noémi Végi. Sedanjost je prihodnost preteklosti, danes je včerajšnji jutri. Toda brez preteklosti sedanjosti nikakor ne bi moglo biti. Menim, da se moramo po tem tudi ravnati - se učiti iz napak preteklosti in poskušati ustvariti nekaj boljšega, efektivnejšega, koristnejšega. Seveda pride pri tem v poštev prenos znanj med generacijami. Ti procesi ne tečejo vedno gladko. Projekt Vsakdanji junaki je predstavljal zanimivo priložnost, da zgradimo most nad strugo časa. Živijo posamezniki, ki so v so v svojem življenju ogromno dosegli - še posebej takšne stvari, katerih »poplačilo« je bila le prijazna beseda ali duševno napajanje. Ker sem že med našimi lanskimi akcijami pridobila veliko uporabnih izkušenj, sem se letos lotila dela z velikim entuziazmom. In ni mi žal. Še več, lahko sem malce okusila skrivnosti in tegobe novinarstva, začenši od rokov, usklajevanj, morja izmenjanih elektronskih sporočil pa do nekega končnega produkta. Upam, da bodo intervjuvanci, katerih glas smo ponesli v svet, zadovoljni z zapisanimi zgodbami, kakršne so nastale izpod naših peres.-54-

Next

/
Thumbnails
Contents