Štampah, Miha: Hétköznapi hősök. Nyomot hagyni a világban (Lendva, 2019)

Hagymás István

Középiskolába is Zentára járt. Egyik szenvedélye a fotózás. Ezzel a középiskolai évek alatt ismerkedett meg, hiszen technikaórán kötelező volt a fényképészet. „Volt az iskolának egy darab Smena 8-as fényképezőgépe, és a tanárral elmentünk a szabadba, s vittük a gépet, és filmeztünk. Mindenki egy képet készíthetett. A második órán előhívattuk a filmeket a sötétszobában. Itt voltak vegyszerek, meg minden más, ami ehhez a művelethez szükséges. A sötétszoba úgy nézett ki, hogy nem volt teljesen sötét, hanem volt egy piros lámpa. Ez a piros lámpa annyira erotikus volt, hogy ott néhány bátrabb fiú megengedte magának, hogy a lányokhoz egy kicsit közelebb kerüljön. De ugye a villanyt nem volt szabad fölkapcsolni, mert akkor a film kiégett volna. És akkor ment a: »Ne fogdoss! Ne tapizd a mellemet! Tanár néptárs, tanár néptárs!« - persze alig kaptunk levegőt a nevetéstől. ...Akkor már nagyon magas volt bennünk a hormonszint, s történtek merészebb dolgok is, volt, hogy ez tetszett is a lányoknak, meg nem is. De alapvetően szerettük egymást, összetartottunk, rosszak voltunk, jók is, tanultunk is, meg nem is. Boldog gyerekidők voltak. Az ötvenes években az emberek még rosszul éltek, a világ mindennap egy picivel jobb volt, picivel több áru volt, mindig voltak új áruk, s az emberek örültek, hogy vége volt a háborúnak, ment az önigazgatás, meg éltettük az akkori elnököket, a Titót, ő volt az atyánk. Akkoriban az emberek érezték a fejlődést. A szüléink dolgoztak, mi meg nem voltunk megterhelve a politikával, megnéztük a nagy partizánfilmeket, mint a Sutjeskát, amelyek meg is hatottak." A kollektív tudatot mi, a hallgatóság is érezhettük István mesélési módja révén.

Benes József „különlegesen volt felöltözve, hoszszú hajjal, amolyan művész kinézetű - vele sikerült azonosulnom." Ez a tanár szerettette meg vele a rajzolást, de nem volt túl tehetséges, majd egy ismerőse mutatta meg neki a fényképészet szépségeit. Úgy történt, hogy elmentek a szabadba fényképezni. István értékelte a képeket, és az ismerőse ezáltal meglátta benne a hozzáértést, ezért ajánlotta neki, hogy ő is kezdjen bele ebbe a művészeti/dokumentarista ágba. Rábeszélte az anyukáját, hogy vegyenek egy fényképezőgépet. Meg is kapta a „boksz" gépét, és elsajátította

a praktikákat. „Ezek után otthon sem voltam" - mondta Hagymás úr, majd folytatta: „... kétfajta ember van: az egyik azt kérdezi, milyen gépem van, a másik, hogy milyen képeket csinálok. Nem szeretem azokat, akik azt kérdezik, hogy milyen gépem van, hiszen azokat nem érdekli, mi van a képen, hanem csak a különböző technikai beállítások. A másik embertípust szeretem, mert vele el tudok beszélgetni. Eleinte mindent lefényképeztem." - „Embert is?" - kérdeztük. „Persze, embert, ...asszonyt (na, azért itt kuncogtunk), de igen, mindent, de nem voltam az a beszélgetős, kérdezős fajta, ezért az ilyen témák kikoptak. Idővel inkább a maradandó dolgokat fényképeztem, a tájat. Szeretem a fölülről készített képeket. Az ember rengeteg hatásnak van kitéve. Szűz Mária a nagyszüleimnél, akinek ki van véve a szíve, vagy a Krisztus a kereszten. Amikor sétál az ember, és hullámzik mellette a kukorica vagy a Vajdaságban a búzatáblák. Egy torony, kilátó, bármi, amire felmászhatok. Kezd szűkülni a választék, tehát már nem fényképezek mindent. Mostanában érdekel a víz, sokat fényképezem is. Esővíz, mosogatóvíz, tenger, folyó, pocsolyák, tehát minden, ami víz."

Debrecenbe járt az Orvostudományi Egyetemre. A diploma megszerzése után gondolta, munkát kap majd otthon, de „nem kellett". Majd gondolt egyet, és diplomájával a „hóna alatt" beült a kocsiba, és járta a falvakat, ahol be-be kopogott az egészségházakba, hogy itt van, nem kell-e orvos. Majd nehezen, de fél évre kapott munkát a törökkanizsai pszichiátrián, ameddig az egyik doktornő szülési szabadságon volt. Miután a doktornő visszajött, hiába szeretett volna továbbra is ott maradni, el kellett hagynia a pszichiátriai intézetet. Nem sokkal később - a nagynénije protekciójával, aki irodista volt egy vállalatnál - munkát kapott, ahol árut kellett kiszállítania. Munkásként több pénzt keresett, mint orvosként (akkoriban ugyanis a Vajdaságban nem voltak túl magasak az orvosi fizetések). Szóval más vizekre hajózott, megtapasztalta milyen folyamatos fizikai munkát végezni. Ezt az időszakot nagyon élvezte, hordta ki az árut, és jó volt a csapat. Sokat jelent egy jól működő kollektíva.-41 -