Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)

A Kapcai József Attila Művelődési Egyesület hímző szakköre

A Kapcai József Attila Művelődési Egyesület hímző szakköre A Kapcai József Attila Művelődési Egyesület keretein belül már az 1990-es évek derekán igény mutatkozott hímző szakkör alakulására. Ekkor Kocsisné Koszorús Anikó zalaegerszegi népi iparművész vezetésével hímeztek az asszonyok, több mint egy évtizedig. Néhány éves megszakítás után a szakkör 2008-ban újjáalakult Jandl Olga lendvai népi iparművész vezetésével. Az aktív tagok száma jelenleg nyolc-tíz. Nemzetiségtől függetlenül magyarok és szlovénok is járnak a csoportba, Kapca mellett Gyertyánosból és Lendváról is. Foglalkozásaikat a kapcai faluotthonban tartják. A csoport helyi vezetője Herženjak Mária, aki a helyi kultúregyesület vezetője is egyben, így különösen szívügyének érzi a csoport működését. Kiállításaik eddig főként a helyi kultúregyesület rendezvényeihez kapcsolódtak, így például az idősebb polgárok napján, az anyák napján és a kultúregyesület fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából is bemutatkoztak már. A szakkör kapcsolatot tart egy nagy­­kanizsai és egy hévízi hímző csoporttal is. Hazai kiállításaik mellett magyarországi pályázatokon is kezdik megmérettetni magukat. 48

Next

/
Thumbnails
Contents