Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)
A Dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hímző szakköre
A Dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hímző szakköre A Dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hímző szakköre 1996-ban alakult tíz taggal. Eleinte Flisar Katarina tanárnő vezetésével találkoztak az asszonyok kéthetente az iskolában, és együtt hímeztek, horgoltak, kötöttek. Később a csoport szakmai vezetője Beszprémyjózsefné, a népművészet mestere lett, akinek idejében hivatalosan is hímző szakkörré alakultak. Kocsisné Koszorús Anikó 1997-ben vette át a szakmai vezetést, és ő volt a csoport mentora egészen 2011 -ig. A csoport helyi vezetője 2003 és 2011 között Kovács Irén nyugalmazott tanárnő volt. Jelenleg tizenhét tagjuk van, ebből mintegy tizennégy asszony jár rendszeresen. Találkozási helyük volt már a dobronaki általános iskola, a Dobronoki György Ház és a művelődési otthon is, most pedig a községi hivatal tanácstermében gyűlnek össze kézimunkázni, társalogni. Mind Magyarországon mind Szlovéniában több kiállításon és pályázaton szerepeltek már sikeresen. A csoport tagjai tőként dobronakiak, de van egy tag Martjanci településről is, aki nagy tisztelőj e a magyar népi hímzéseknek. Önálló, hazai kiállítást akkor rendeznek, ha megfelelő minőségű és mennyiségű új alkotásuk készült el. Minden év júniusában részt vesznek a Dobronaki Kétnyelvű Általános Iskola kézműves napján abban a reményben, hogy a gyerekek is kedvet kapnak majd a hímzéshez. A dobronaki plébániatemplom részére is hímeztek már egy szép hetési oltárterítőt és öt lutót a szentek szobrai alá. 38