Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)

A Hetés és az Őrség vonzásában

Feltehetően ez is oka annak, hogy itt nem alakultak ki nagybirtokok. Inkább a nemesi jogú szabad kis- és középbirtokok jellemezték. A két világháború között a lakosság többsége még kis- és középparaszt volt, egy-egy gazdasághoz átlagosan négy-öt személy tartozott. Az agyagos, silány és kevés föld egyfelől korlátozta az őrségi gazdák lehetőségeit a földművelésben, másfelől kényszerítette őket a talajjavításra, valamint az erdőgazdálkodás és az állattartás kiterjesztésére. Az Őrségben a 19. és 20. század fordulóján kezdték meg a szarvasmarha nagyobb mértékű tenyésztését. A kedvezőtlen gazdálkodási adottságok következtében az őrségieknek tehát törekedniük kellett más kiegészítő tevékenységek kiaknázására is. Az agyagos talaj sem maradt felhasználatlanul az Őrségben. A belső és a külső piacot egyaránt ellátó fazekasság alakult ki. Az őrségi emberek természetesen jól értettek a fa megmunkálásához is, házaikat, gazdasági épületeiket, munka- és háztartási eszközeiket, bútoraikat is el tudták maguknak készíteni.18 A fazekasság és a famegmunkálás mellett a vessző- és szalmafonás, illetve a szövés-fonás is elterjedt kézműves tevékenység volt az Őrség területén.19

A szlovéniai Őrség és Dombvidék magyarlakta településeinek néprajzi sajátosságait bemutató fejezetek sajnos nem lehettek annyira bőségesek és részletesek, mint a Hetésről szólóak. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a trianoni határ meghúzása után az 1960-as évekig e területen semmilyen néprajzi kutatómunka nem folyt, azt követően pedig csak szórványos.

Hetési gyapjúhímzésesfeketekötény részlete.

18 GRÁFIK Imre 1996. 23.

19 GRÁFIK Imre 1966. 23-28.

16