Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán (szerk.): Hagyományőrző hímző szakkörök a Muravidéken - Hogy nem menjen feledésbe 2. (Lendva, 2012)
A Hetés és az Őrség vonzásában
és a szőlőtermelés jeles napjaihoz a Vince-, a Márton- és az Orbán-naphoz kötődve a 20. végétől hagyományteremtő szándékú rendezvények, ünnepségek kapcsolódnak, amelyek egy része átvétel a szlovén és az osztrák területekről.14 A Hetésből a gazdag szokás- és hiedelemvilággal összevetve aránylag kevés szöveges folklóralkotás ismert. A Hetés már említett szakrális központjaihoz a lendvahegyi Szentháromság kápolnához, a bántornyai templomhoz és a radamosi Mária-fához kötődik a hetési magyarok mondahagyományának egy jelentős része. A történeti mondák központi alakjai: Attila király, Szent László király, az alsólendvai Bánffyak és Hadik Mihály kapitány. A szöveges folklóranyagban vaskos szeletet képeznek a falucsúfolók és az igaz történetek.1'' Arra is több jel utal, hogy a Hetésben gazdag archaikus apokrif ima anyag van lappangóban.16 A Hetés népzenéjéről és néptánchagyományáról nagyon kevés kutatás született ez idáig. Ezek során számos régi stílusú népdalra és egy polgárosult tánckultúra nyomára bukkantak. Az Őrség a Nyugat-Dunántúl magyar népességének legrégibb és megszakítás nélkül egy helyhez kötött, néprajzilag is leginkább megkülönböztethető történeti-táji és néprajzi csoportja. Első néprajzi leírását Nemesnépi Zakál Györgynekköszönhetjük 1818-ból. Lakói öntudatosan a honfoglalás utáni őrállók egyenes leszármazottainak tartják magukat. A történeti és nyelvészeti adatok, továbbá az évszázadokon át fennmaradt családnevek is azt valószínűsítik, hogy az Őrség lakossága a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. A határvédő szerepre utal maga az Őrség elnevezés is. Kiterjedését a történeti-néprajzi kutatás hol szűkebben, hol tágabhan értelmezi. Kiindulásként megbízható alapnak tekintjük az 1548-ból származó tizedösszeírást, amely tartalmazza az őrségi tartomány településeinek felsorolását: Pankasz, Szaknyér, Felsőrákos, Ispánk, Öriszentpéter, Szalafő, Hodos, Kapornak, Bükkallja, Szomoróc, Örmihályháza, Dávidháza, Senyeháza, Bajánháza, Kápolnásfalu, Szatta. Minden őrségi településre jellemző szerkezeti sajátosság, hogy dombtetőn épült és közvetlen közelségben állott a ma már csak kisebb-nagyobb foltokat képező erdőkkel. Az őrségiek határvédő szerepe a középkor végével megszűnt, de a nyugati terülteket birtokló főurak, földesurak századokon át tartó küzdelemben is csak egy részüket tudták jobbágysorba kényszeríteni. Ebbe az őrségi nép természetesen sohasem nyugodott bele.1' Az Őrség településtörténeti jellegzetessége az ún. szeres szórványtelepülés, amely a Vendvidék egy részének sajátossága is. A falvak lakossága egymástól kisebb-nagyobb távolságban fekvő irtásföldeken, dombtetőkre épített házcsoportokban, ún. szereken él. Az Őrség mezőgazdasági szempontból viszonylag kedvezőtlen adottságú vidék. 14 A muravidéki magyarság szőlőhegyi ünnepeiről: MÓD László - SIMON András 2002. 15 A muravidéki magyar népmondákról: MAGYAR Zoltán 2010. 16 BIHAR Mária - LENDVAI KEPE Zoltán 2002. 184-195. 17 GRÁFIK Imre 1996. 22. IS
