Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

II. Könyvtörténet

ható energiákat. 1954-ben Becsbe emigrált, de hamarosan visszatért Zágrábba. 1957-ben ismerkedett meg Sinkó Ervin íróval, aki a Napred kiadónál szerzett neki állást, itt könyvborítókat tervezett. 1959-1962 között a zágrábi Állami Bábszínháznál is dolgozott, mint díszlettervező. 1962-1966 között a Horvát Képzőművészeti Egyesület főtitkára lett, hazai és külföldi művészekkel ismerkedett. Kiépítette a magyarországi művészekkel való kapcsolatait, elsősorban Varga Imre szobrásszal és Országh Lili festőművésszel. 1953-88 között a vrabéei, Zágráb melletti Elmegyógyintézeti Klinika tudományos munkatársaként képzőművészeti terápiával foglalkozott. Közben tartotta a kapcsolatait Szúnyogh Sándor, Vlaj Lajos, Bence Lajos költőkkel, Király Ferenc szobrásszal és Gálics István festőművésszel, a szülőföld művészeivel, akik Lendván éltek. Tagja volt a Horvát Képzőművészek Egyesületének, és alapító tagja volt a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaságnak, valamint az Ady Endre Kultúrkörnek és a Szlovéniai Magyar írócsoportnak. Mind a négy szervezetben tisztelték és becsülték. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává fogadta. Neve nemzetközileg ismert a horvát, a szlovén és a magyar kultúrában és a képzőművészetben. 1973- tól rendszeresen járt a Lendvai Nemzetközi Művésztelepre. Barátait is többnyire a művészszférából választotta, és erősen kötődött a muravidéki magyar és szlovén művészekhez is.

Gábor Zoltán visszavonultan és magába zárkózottan élte idős éveit, de még mindig alkotott, festett és írt. Talán ez volt az az erő, amely életben tartotta. Hogy mit is akart ezzel elérni, megtudhatjuk az önéletírásából: „De miért is festünk, miért csináljuk mindezt, kérdezem önmagámtól. Mit jelenthet e tett, a mérhetetlen univerzumban? Se nem jót, se nem rosszat, azaz semmit — és mégis csináljuk. Az, aki fest, az talán azért teszi, mert valami erősebb erő sugallja neki, hogy azt tennie kell.” És mi ez a sugallat? „A tehetsége, amelynek a tényezőivel Isten munkálkodik. Miért teszi: önmagáért, a családjáért, a népéért, a hazájáért? Önmagáért azért, mert ez a küldetése, a családjáért, mert ők segítik ezen az úton végigmenni, a népéért, mert van hungarus tudata és identitása, és a hazájáért, mert Zágráb befogadta és ott kapott lehetőségeket a művészi kibontakozására. És Lendváért, mert, szülőföldje.”

Gábor Zoltán festőművészt személyesen is ismertem, számtalanszor felkeresett a Népújság szerkesztőségében, amikor újságíró voltam, s azt követően is mindig a művészet, a magyarság és kultúra érdekében tette ezt. Gábor Zoltánt minőségi embernek, értelmiségi művésznek ismertem meg, aki szerénynek és érdeklődő természetűnek tűnt. Öt annak a festőművésznek és írónak tartom, aki több országban szerezte meg a műveltségét (Budapest, Zágráb, Bécs, Párizs), aki gondolkodásában erősen kötődött a gyökereihez, szülővárásához, Lendvához, de európai

86