Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

I. Könyvtártörténet

POLGÁRI OLVASÓ-EGYLET —»*©=-­helybeli polgári olvasó-egylet 1871. évben alakult meg. Elnöke Kiss Béla gyógy­szerész volt. Ezen idő óta fennáll és virágzik, mint az értelmiség egyedüli gyűlő helye. Van gazdag könyvtára, melyben a hazai jelesebb Írók művei mind, a külföld nevezetesebb Íróié pedig nagy részben megvannak. Járat 5 napi-, 2 szépirodalmi-, 1 gazdasági- és 3 élczlapot. Helyisége, mely a „Korona“ vendéglő 3 földszinti helyiségét foglalja el, elég kényel­met nyújt, mert van külön olvasó, külön társalgó és külön biliárd terme. A Jókai-jubileum alkalmával dr. Mandel Pál, a kerület országgyűlési képviselője, szives volt Jókai összes munkáit diszkötésii kiadásban az olvasó-egyletnek megrendelni, miért a választmány jegyzőkönyvileg szavazott köszönetét. Az egylet hivatása magaslatán áll. Minden mozgalomban tevékeny részt vesz, sőt igen sok esetben kezdeményező­képen lép fel. Minden év végén közgyűlést tart, melyben az elnöki jelentés után tudomásul veszi, illetőleg tárgyalja áz elnöki jelentést, megvizsgálja a pénztáros számadását, megadja a felment­vényt. Megválasztja a tisztikart, mely 1 elnök, 1 helyettes elnök, jegyző, ügyész, háznagy, pénztáros, könyvtáros és 12 választmányi tagból áll. Minden évben megtinnepli márczius 15-ét, mely alkalommal az elnök újjászületésünk e nevezetes napját méltató beszédet tart, s hazafias dalok éneklésével záródik az ünnep. Kossuth Lajos nagy hazánkfia elhunyta alkalmával helyiségére fekete lobogót tűzött, a családnak meleghangú részvét táviratot küldött, koporsójára értékes koszorút tett, s a nagy halottat hozó vonatnak Csáktornyán, az ország első állomásán, történt fogadásánál küldöttségileg részt vett. Van 59 bel- és 14 kül-tagja, kiket az őszinte barátság elszakithatlan köteléke fűz össze. Az alsólendvai Polgári Olvasó-Egylet. Részlet az Alsólendva nagyközségi millenniumi emlékkönyvből (eredeti kiadás: 1896. szerk. Fúss Nándor-Pataky Kálmán, Nagykanizsa, 1898, újranyomva 1996-ban Lendván).

Next

/
Thumbnails
Contents