Zágorec-Csuka Judit: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken (Lendva, 2019)

IV. Interjúk, kritikák a muravidéki magyar irodalomról, a szlovén-magyar fordításirodalomról, a szomszédos Zala megye és a klasszikus magyar irodalom költőinek köteteiről

továbbviszi a következő versébe is, amelyet Tőled és Neked írt: „Tőled kaptam a találkozást, //Az igazi szerelmet, // Gyermekeket, kiket imádva szeretek.” A hetedik X című verse egy visszaemlékezés egy szerelemre, amely barátsággá alakult át, de mégis bizakodó a költő: „Az ölelésből még sok hátra van, // Lehet a többi csak baráti lesz.” A szerelem egyik ismérve az álmodozás is, amelyet a Mosolyt álmodni című versében szólaltat meg: „Mosolyt álmodok az arcomra, // Olyant, mint amilyen a tiéden ragyogott.” És elmúlt az álom, elmúlt a fájdalom is, reggel lett, a kijózanodás és a hétköznap, de mégis „a nehéz élet nyoma látszik ráncainkon.” A költő álmodni szeretne még akkor is, ha a valóság kiábrándítja és lehúzza. A szerelmi tematikához tartozik a hiányérzetek megélése is, erre vall a költő a Hiányoztál című versében is: „Üres volt a lakás, // Hiányoztál. // Üres lett a lelkem, de // Tudom, értünk imádkoztál.” Ügy érzi a költő, hogy a szerelme mégis beteljesedett, s ezt fogalmazza meg az És akkor beteljesedett című versében: „Előre feléd, hozzád, hogy a Tiéd legyek. // És akkor mindörökre beteljesedett.” Valójában az igaz szerelmet a beteljesedés teszi naggyá, hitelessé. De vannak beteljesületlen szerelmes versek is, mint az Ülök a fénykép előtt, az Elfelejthetem? és az El nem csókolt csókok című versek. A szerelem állandó fenntartója a találkozások lehetősége a szeretett személlyel, a hétköznapok így vasárnappá, ünneppé vállnak. A Fogd a kezem! című verse Ady Endre Őrizem a szemed című versére asszociál. A mély ragaszkodás: „Rabul ejtettél már ötven éve” az „Engedj el! Engedj el! Engedj el!” felszólítással zárul. Ami rabul ejtette, ami rejtett titok volt, feltárul, de megkönnyebbülve elengedést kér a szeretett nőtől. Hasonló tematikával bír az Engedj el! vers is. A költő nyílt gondolatokkal zárja a szerelmes versek ciklusát, s ezt leginkább záróversében, az Újszövetség címűben fogalmazza meg: „Tévedtem, mert mégis van hitem, // Hiszek a földi szeretetben, // Az ölelésben, az emberben.” Vagyis, szerelmes érzései emberközeliek, evilágiak, hús-vér-beliek, s nem csak transzcendentális ihletésűek. Itt és most akar a szerelem által beteljesülni, érezni szeretné ezt az érzést, és általa leélni egy életet, míg kezei áldást osztanak: „Mindenkinek.”

A Nüanszok című következő ciklusában rövid verseket, gondolatok írt le a költő, amelyek az adott pillanat hangulatát idézik fel. A Kritika című versében megadja a ciklus mottóját is: „Kritizálj mindent, mi létezik a világban, // De csak ha felelősen alkotsz véleményt”, mert a szavak átcsaphatnak intrikába, amely negatív megnyilvánulás. A költői én mégis nyugalomra vágyik, elbújna messze a világtól, távoli szőlőhegyeken, fák között, a természetben, az alkotásban keresi a megnyugvást. De jól tudja, hogy a teljes élethez célokat kell kitűzni, s önbecsüléssel és hittel érdemes végigjárni az élet útjait. A költő minden negatívumot pozitívummá szeretne átalakítani. Az Alkotás című verse a munka, a mesterség szeretetére utal.

167