Zágorec-Csuka Judit (szerk.): Lét és nyelv és nyelv, identitás, irodalom (Lendva, 2009)
Nyelv, identitás, irodalom konferencia - Dr. Bence Lajos: A "Nyelv, identitás, irodalom"- tanácskozás elé
mellesleg „egyességben és ellenkezésben van önmagával”: - Nyelvünk tisztaságát félted. - Mit tészen az a tisztaság? - Te a tisztaságért buzogsz, én bővítésért buzgók.- Az író, midőn főbb okok lebegnek előtte, elhagyja a grammatika törvényeit áll Kazinczynak a Pápay Sámuelhez írott levelében. Az irodalomnak és a nyelvészeti tudománynak a paradoxonáról lenne szó a fenti idézetben? Igen is, meg nem is! Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az irodalom, de még inkább a poézis a nyelv születésének, jobban mondva folytonos újjászületésének a színtere, akkor bizonyára. Az egyik a lélek és az érzés „tudománya” (irodalom), a másik a hűvösen mérlegelő rációé (tudomány). Egy azonban bizonyos, s az irodalomtörténet-írás egyik alaptétele szerint, anyaga, mintegy állaga a nyelv maga. Nyelv nélkül nincs irodalom és irodalom nélkül, nyelv sincs, nyelvfejlődés pedig elvétve lehet, elég pl. a peronoszpóra félrehallással magyarított „fene rossz pórára” és társaira gondolni. S még valami: a műalkotásnál használt nyelv csak anyanyelvűnkön történhet. Mindenféle multikulturalista spekuláció itt kudarcot vall, mert az elsekélyesedés csapdáját rejti magában. Ennek kiszűrés pedig rendkívüli önkontrollt igényel. (Nem szeretném „hosszú lére” fogni mondanivalómat (ereszteni helyett), szóvirágok, szállóigék Kossuthtól „a pokol kapui sem tudnak erőt venni rajta”. A másik a tudomány és annak nyelve. Az irodalom és irodalomtudomány mai értelmezés szerint egymásnak „édes testvérei” - prózai műnemről lévén szó mindkét esetben a kölcsönhatások lépten nyomon kiütköznek, nyilvánvalóvá lesznek. Mérhető-kimutatható méreteket öltenek. Ikertestvérük a kritikaírás, a recenzió, a bemutató/beajánló szöveg. Mind-mind olyan kreációi a nyelvnek, melyek nélkül nincs magas rendű kultúra, nincs megkülönböztetést érdemlő helyi értékrend, nincs presztízs, nincs felemelkedés. S nyelvi újjászületés sincs. Végezetül: a globális és a helyi értékek, értékrendek-harcát látjuk. Szerencsére minél erősebbek a világegységet hangoztató erők és trendek, mely nagy áramlatok mentén, ezek bekebelezésével próbál rátelepedni a világ kultúrájára. A másik oldalon a helyi erők ádáz, értékteremtő/felmutató küzdelme és ezeknek hangsúlyt adó tevékenysége. Nem is nevezném harcnak, inkább a nagy nyelvújítóval, a kettő dialektikus jelenlétének, „egysége és ellenkezése” ugyanakkor, ahogy a széphalmi mester fogalmazott. Aki maga is nemegyszer, konferencia nyelv; identitás, irodalom 59