Zágorec-Csuka Judit (szerk.): Lét és nyelv és nyelv, identitás, irodalom (Lendva, 2009)

Nyelv, identitás, irodalom konferencia - Dr. Bence Lajos: A "Nyelv, identitás, irodalom"- tanácskozás elé

hogy nyelvünkbe, kultúránkba kapaszkodva az „identitásátadás” is hatalmas energiákat emészt fel, néha szinte hiábavalónak tűnik mindenféle igyekezet, hogy két ország és két nemzet „között” gyakran a padlón találjuk magunkat, hogy gyermekeinknek semmiféle biztos fogódzót nem tudunk nyújtani, hogyan megmaradni a 21. században, annak is az első felére téve a hangsúlyt, mert - álljon a végén egy annyiszor elpuffantott frázis - a nagypolitika kreálói sem tudják a választ, s a diplomácia malmai nagyon lassan őrölnek. A tárgyak leporolását, illetve „megtisztítását” kezdjük a nyelvvel: e sokarcú, millió mo­zaikkockából, kirakójáték-puzzle-ből összerakható együttessel. Mindent, amit tudunk, vagy valaha is tudtunk, benne található. A muravidéki magyar nyelvünk is ilye, nyelvállapotunk­ról sok szó esett, általános vélemény, hogy satnyul, kopik, „tönkölődik”, mint ahogy az anya­nemzet nyelvállapota is. Ami az elmozdulást illeti: volt ez rosszabb is, hányszor állapították meg róla, hogy nem képes már a megújulásra, nem használjuk eléggé és elégszer, a többség nyelvén könnyebben kifejezzük magunkat, nem elég flexibilis, nehézkesebb amannál. Köz­ben nem vettük észre: tulajdonképpen a romlás nem volt több az egyszerű változási folya­matnál. (Példának okáért elég a sajtónyelvünkben bekövetkezett változást említeni. Mert a 60-as években egyszer már majdnem kihalt. Hogy a vajdasági irodalmárok ak­kori megállapítása szerint, nem termeli újra önmagát, s nem is az a legnagyobb gond vele, hogy a községháza helyett „obcsinát” a az utánfutó helyett „prikolicát” mondunk, hanem, hogy a ragokat és egyéb toldalékokat is kikezdte már az erózió, a nyelvi romlás. (Utóbb de­rült ki, hogy mindegyik példája rossz volt, hiszen egyszerű betűhibából, elírásból merített. Amiből a hatvanas-hetvenes években volt itt elég.) E sorok írójának meggyőződése. Ha a kétnyelvű oktatás mélypontján - a hatvanas évek végén, hetvenes elején - nem jelennek meg az első nyomtatott könyvek, hazai szerzők tollából, a kialakulásban megrekedt „regi­onális köznyelvünk” a mostaninál is szegényebb lenne. A Tavaszvárás íróinak (Szúnyogh, Szórni, Varga) elévülhetetlen érdeme, hogy megtették az elő lépéseket az irodalomterem­tés felé, az építőanyagként használt nyelvet pedig a műveltségi szinthez igazítva, a nyelvi normát is megszabták, idomították. A nyelvi tisztaságra pedig magának Kazinczynak van egy jó tippje, annak a Kazincy­­nak, aki egyszerre szeretett volna lenni, - s volt is! - tüzes ortológus és tüzes neológus, aki 58 NYELY IDENTITÁS, IRODALOM konferencia

Next

/
Thumbnails
Contents